Észtország nekiment Oroszországnak

A finn Finnair légitársaság kedden felfüggesztette az észtországi Tartuba irányuló járatait, mivel a balti-tengeri térségben a zavarokat észleltek a GPS-rendszerben az észt hatóságok Oroszországot sejtik a háttérben – írta a Politico.

Az észt állítás szerint csütörtökön és pénteken a Finnair két, Helsinkiből Tartuba tartó járatának vissza kellett fordulnia „GPS-zavarás” miatt. „A tartui GPS-interferencia miatt kénytelenek vagyunk felfüggeszteni a járatokat, amíg alternatív megoldásokat nem találunk” – közölte kedden a Finnair.

A felfüggesztés május 31-ig tart.

Margus Tsahkna észt külügyminiszter „hibrid támadásnak” nevezte az esetet, és Oroszországot hibáztatta. Elmondta továbbá, hogy fel kívánja vetni a kérdést az EU és a NATO előtt.

A GPS-interferenciáját 2022 óta rendszeresen érzékelik a térségben, és Oroszországot tartják a jelenség okozójának, bár a felelősségét nem sikerült bizonyítani.

A repülőgépek GPS-jel nélkül is biztonságosan repülhetnek, azonban az olyan repülőtereken is, mint a tartui, amelyek kizárólag GPS-alapó rendszerekre támaszkodnak problémát okozhat leszállás és felszállás közben, amennyiben a pilóták nem használhatják a helymeghatározási rendszert.

Elolvasom a cikket