Hámori Luca az Eb-kiesés ellenére elégedett

MH/MTI
2024. április 30. kedd. 11:57

Magyarország első női ökölvívó olimpikonja, Hámori hosszú kihagyás után lépett újra ringbe, ugyanis a decemberi országos bajnokságot követően vállműtéten esett át – immár harmadszor – és a bölcsességfogával is bajlódott. A 66 kilós kőszegi sportoló azzal a belga Oshin Deriewvel küzdött első mérkőzésén, aki hozzá hasonlóan a tavalyi Európa Játékokon szerzett kvótát a párizsi játékokra, ráadásul az ottani elődöntőben legyőzte őt.

„Nem volt ismeretlen az ellenfél és nagyon vártam a meccset, vissza akartam vágni. Ahhoz képest, hogy három-négy hónapot ki kellett hagynom, és nem olyan felkészülés volt mögöttem, amilyennel alapból indultam volna egy Eb-n, nagyon szoros mérkőzést tudtam vívni. Emellett azt gondolom, és sokan mások is, hogy a végén vitatható döntés született, és ha az én kezemet emelik a magasba, az sem lett volna meglepetés” – mondta kedden Hámori az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában. A mérkőzést megosztott pontozással nyerte a rivális.

A vállműtétéről szólva Hámori azt mondta, az olimpia előtt muszáj volt megcsinálni, de emiatt teljes intenzitással csak egy hónapot tudott készülni.

A beszélgetésben kitértek rá, hogy Hámorinak a bátyja – Háromi Ádám – és a párja – Krekó István – is ökölvívó, ezzel kapcsolatban a versenyző elmondta: a testvére büszke rá és mindenben támogatja, de ugyanez érvényes a párjára is, aki nagy támasz a számára.

Balzsay Károly szakmai igazgató szerint Hámori óriásit lépett előre, ezt bizonyítja, hogy egy ilyen kihagyás után is ilyen meccset tudott vívni a szerb fővárosban. Szerinte főpróbának tökéletes volt az Eb az olimpia előtt, a párizsi rajtig pedig még van jó néhány hét, és bíznak benne, hogy a sportoló nagyszerű formában lesz a francia fővárosban.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet Hámori reális célja, Balzsay azt mondta: a sorsolás rengeteget számít majd, de mindenki az aranyért megy, szerinte Luca is.

Hámorin kívül Kovács Richárd (63,5 kg) és Akilov Pylyp (80 kg) rendelkezik magyar részről olimpiai kvótával, és a szakmai igazgató bízik abban, hogy a május végi, bangkoki világkvalifikációs versenyen sikerül még további indulási jogot gyűjteniük, „legalább egyet”.

A párizsi indulókra több edzőtábor vár a következő hónapokban, az utolsó már Franciaországban lesz, Nancyban, majd néhány nap itthonlét után Magyarországról utaznak az olimpiára.

Elolvasom a cikket