Jelentősen emelkedhet a nyugdíjkorhatár

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrán népesség elöregedése és a háború miatti alacsony születési ráta komoly kihívások elé állítja az országot. Elmondása szerint Ukrajnának körülbelül hatmillió munkaképes korú polgárra van szüksége ahhoz, hogy a nyugdíjakat a jelenlegi szinten tudják tartani, amit azonban a születések növelésével nem lehet megoldani.

Ezért kiemelte, hogy fontos az aktív életkor meghosszabbítása, az idősek munkában tartása, valamint a fiatalok és migránsok munkaerőpiacra történő vonzása.

Zsolnovics szerint Ukrajnának szüksége van azokra az állampolgárokra is, akik a háború előtt külföldre távoztak, és most fontos lenne őket visszacsábítani.

Ella Libanova, a Nemzeti Tudományos Akadémia Demográfiai és Életminőségi Problémái Intézetének igazgatója hozzátette, hogy Európa, az Egyesült Államok és Japán is hasonló demográfiai kihívásokkal küzd, mint Ukrajna. Szerinte a fő feladat nemcsak a születési ráta növelése, hanem az idősek munkavégzési körülményeinek javítása.

A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint az ukrán menekültek visszatérése 2024-ben kezdődik, de ez a folyamat rendkívül lassú lesz. Az előrejelzések szerint 2028-ra Ukrajna népessége 36 millió lesz, jelenleg pedig 33,2 millió a lakosság száma.

Elolvasom a cikket