A libanoni pártelnök szerint káros döntéseket hozott a Hezbollah

MH/ MTI
2024. május 1. szerda. 21:29

Szamir Zsazsa az AP hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a radikális síita mozgalomnak ki kellene vonnia csapatait a határövezetből, és helyét a libanoni hadseregnek kellene elfoglalnia.

Ezt azzal indokolta, hogy „a Hezbollah csak egy a libanoni kormánypártok közül, így nincs joga egyedül dönteni az ország sorsáról”. Kiemelte továbbá, hogy „miközben a Hezbollah Dél-Libanonból Izrael ellen indított támadásai semmilyen eredményt nem hoztak, Gázához hasonlóan a libanoni–izraeli határövezetben is óriási károk keletkeztek anyagiakban és emberéletekben egyaránt”.

A radikális síita szervezet a gázai konfliktus kirobbanását követő napon, október 8-án észak-izraeli katonai célpontok ellen indított rakétacsapásaival kapcsolódott be a konfliktusba azzal a céllal, hogy kétfrontos harcra késztesse a Gázát támadó izraeli hadsereget. Az azóta rendszeressé váló összecsapásokban izraeli részről 12 katona és 10 civil; libanoni részről pedig több mint 350 ember, köztük 273 fegyveres vesztette életét.

Elolvasom a cikket