Bátran mondhatjuk: a 2004-es EU-s csatlakozást nemzeti konszenzus övezte – írta legújabb bejegyzésében Orbán Balázs. Mint a miniszterelnök politikai főtanácsadója fogalmaz, Jean Monnet az európai projekt kezdetén úgy fogalmazott, amire Európa most vállalkozik, az valójában „utazás egy ismeretlen célállomás felé”.
„Mi, magyarok is hasonló helyzetben voltunk, amikor a csatlakozás mellett döntöttünk. Tudtuk, hogy létezik Európai Unió. Tudtuk, hogy »az már Nyugat«. Igyekeztünk tájékozódni: részt vettünk az előkészítő tárgyalásokon, voltak, akik vették a fáradságot, és átrágták magukat az integráció már akkor is kiterjedt irodalmán, vagy csak nyugati utazásaik során alakult ki bennük valamilyen kép, hogy mi fán terem is ez az Európa, ahova végre beléphetünk. De a cél, mégis, ismeretlen maradt. Nem tudtuk, mert nem tudhattuk, milyen is az uniós lét a gyakorlatban, s vajon hova is igyekszik az öreg kontinens legújabb politikai innovációja, az Unió. Húsz év távlatából viszont már van lehetőség mérleget vonni” – fogalmazott Orbán Balázs – aki egyben öt tanulságban összegezte a tényeket.
A 2004-es bővítés az Európai Unió utolsó sikeres vállalkozása. A 2004-es bővítés a nyugati államok és az újonnan csatlakozó közép-európaiak egyértelmű, közös sikere. Álljon csak itt egy adat: az újonnan csatlakozott országok az elmúlt húsz évben kétszer olyan gyorsan növekedtek, mint a régi tagállamok – húzta alá a főtanácsadó.
„Az elmúlt két évtizedben az Európai Unió Magyarország természetes politikai közegévé vált. Ami egykor utazás volt az ismeretlenbe, az mára mindennapi valósággá és hétköznapi gyakorlattá vált. Kitanultuk az Európai Unió működési módját és megtanultunk járni annak rejtekútjait. Ezt a tudást pedig képesek vagyunk Magyarország javára kamatoztatni” – írta.
„Visszakaptuk Európát, s vele visszatértek a magyar Európa-politika természetes kihívásai is. Az, hogy kiismertük az EU működését, hogy visszakaptuk természetes politikai közegünket, szükségképpen magában hordoz egyfajta varázstalanodást. Akkor azt gondoltuk, a csatlakozással révbe érünk, s minden problémánk egy csapásra megoldódik. De már tudjuk, igaza volt Madáchnak: »A cél halál, az élet küzdelem/S az ember célja e küzdés maga.« Prózaibban: egyfelől az európai működés rendes és rejtett útjainak bejárása és kiismerése már nem mint a vágy tárgya, hanem mint mindennapi munka és sokszor lélekölő kötelesség jelentkezik. Másfelől – ahogy a mondás is tartja – »lakva ismerszik meg az ember«” – hangoztatta Orbán Balázs.
„Európa mára nem ura önmagának, nem találja a helyét a világban. A civilizációs felsőbbrendűségbe burkolt kioktatás pedig már csak azért is indokolatlan, mert egyre kopottabb az a bizonyos civilizációs felsőbbrendűség. 2024-re egyértelművé vált, hogy a ránk következő világrendben Európa nem lesz képes megőrizni vezető szerepét. Ehhez is elég csak egy adat: a következő évekre a világ más nagy geopolitikai erőközpontjaiban komoly gazdasági növekedés várható. Kínában négy százalék körüli, az USA-ban két százalék feletti évenként. Európa viszont örülhet, ha egy százalék felé tudja tornászni saját gazdasági növekedésének a mértékét” – írta bejegyzésében a főtanácsadó.
„Meg kell mentenünk magunkat és Európát! Mi, magyarok bármennyire is úgy érezzük, a pökhendi Brüsszel egye meg, amit főzött, dőljön rá akkor a ház, hiba lenne erre a konklúzióra jutnunk. Sorsunk az Európai Unióval nemcsak az integráció ténye miatt, hanem földrajzi, gazdasági kulturális és civilizációs okokból is összeforrt. Ha a hajó elsüllyed, vele süllyedünk mi is. Persze kötelességünk mindent megtenni, hogy legyen bekészítve egy jó mentőcsónak, de mentőcsónakban hánykolódni a viharos tengeren nem ugyanaz, mint egy óceánjárón. Ezért a legbölcsebb, amit tehetünk, ha leváltjuk a kapitányt, mielőtt jéghegynek kormányozza Európa hajóját. Erre pedig lehetőség éppen most, bő húsz évvel a csatlakozás után adódik” – zárta összegzését Orbán Balázs.
