Női kosár: A DVTK nyerte meg a döntő első meccsét

MH/MTI
2024. május 1. szerda. 20:58

A 2014/15-ös idény óta – a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezont nem tekintve – mindig a Sopron nyert meg, így hosszú idő lesz új aranyérmese a bajnokságnak, melynek fináléjában az elmúlt kiírásban ezüstérmes Győr és a tavaly harmadik DVTK küzd a végső diadalért. A kisalföldi alakulat egyszer, 2012-ben ünnepelhetett bajnoki elsőséget, míg az eddigi öt döntőjét kivétel nélkül elvesztő miskolciak első diadaluk reményében szálltak harcba.

Cziczás László csapatából többek között a sérült Török Ágnes, illetve Bridget Carleton is hiányzott, akinek vissza kellett térnie az Egyeült Államokba WNBA-s együtteséhez.
A rossz előjelek ellenére a vendégek remekül kezdték a meccset, Dubei Debóráék távolról egészen kiválóan céloztak és tartották a lépést a DVTK-val, mely az első negyed hajrájában tudott ötpontos előnyt kiépíteni.

A második szakaszban a Győr gyorsan utolérte Aho Nináékat, akik azonban 20-20 után megrázták magukat és szebbnél szebb támadások végén pontos dobásokkal 16 ponttal elléptek. Ekkor úgy tűnt, a Győr megroggyant, de Bach Boglárkáék a nagyszünetig nyolc pontra csökkentették hátrányukat.
A hosszabb pihenő jót tett a vendégeknek, akik a harmadik negyed első felében szívós védekezéssel és jó támadójáékkal, triplákkal egy pontra közelítették meg Völgyi Péter együttesét, mely azonban elsősorban Jovanovic vezérletével visszaállította a nyolcpontos különbséget a szakasz végére.

A negyedik negyedben a DVTK már kézben tartotta a meccset, még úgy is, hogy Ruff-Nagy Dóráék továbbra is hősiesen küzdöttek és nem adták fel, végül azonban a Diósgyőr érvényesítette a papírformát és magabiztosan szerzett előnyt a párharcban.

DVTK HUN-Therm – SERCO UNI Győr 75-62 (20-15, 20-17, 19-19, 16-11)
legjobb dobók: Jovanovic 19, Charles 16, Aho N. 10, Kányási 10, illetve Bach 16, Ruff-Nagy 15, Dubei 10, Gyöngyösi 10

A második mérkőzést szombaton rendezik Győrben.

A 3. helyért, 1. mérkőzés:
TARR KSC Szekszárd-Sopron Basket 82-67 (19-19, 20-15, 21-20, 22-13)
A párharc az egyik fél második sikeréig tartanak.

Elolvasom a cikket