Távozik posztjáról a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke

MH/MTI
2024. május 1. szerda. 21:59

A szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen új elnök és elnökség megválasztására kerül sor.

„Tájékoztatom a tisztelt Szövetségi Tagokat, hogy az éves rendes közgyűlésen az elnöki pozícióról lemondok, mely új elnök és elnökség megválasztását teszi szükségessé az olimpiai ciklusból hátra lévő időszakra” – írta a meghívóba Princzinger Péter.

A meghívóban további információk szerepelnek többek között a jelöltállítás módjáról és feltételeiről, illetve a nyolc pontból álló közgyűlési napirend kiegészítésének lehetőségéről, valamint a tisztségekről történő szavazás részleteiről.

„A közgyűlés az elnököt és az elnökség tagjait határozott időre választja meg oly módon, hogy a mandátum a tisztség elfogadásával jön létre, és a nyári olimpiai játékokhoz igazodva, a soron következő olimpiai ciklus befejezését követően, tárgyév november 30. napján szűnik meg” – áll a meghívóban.

Az MKSZ tisztújítóvá váló közgyűlést május 30-án 14 órától tartják meg a Hungexpo C pavilonjában.

Elolvasom a cikket