Oké, hogy a szegénység és a kilátástalanság talán arrafelé mást jelent, mint Hazánkban, de mégis csak elgondolkodtató, hogy a német választók körülbelül harmada rendszerkritikus pártokra, elsősorban a „populista” AfD-re vagy a kommunista Sahra Wagenknechtre adná a voksát most vasárnap.
Akár csak az, hogy 2000 óta évről évre átlagosan 150 ezer német hagyja el a hazáját, döntően a megélhetési kilátások miatt; a fiatalok zöme és a nyugdíjasok jelentékeny része a felmérések szerint a lelépést fontolgatja. Tavaly egyébként 268 ezer fő vándorolt ki. A külföldiekkel együtt 1,2 milliónyian! Igen, a migránsok is migrálnak.
Miért? Magasak az adók és a járulékok (a bruttó fizetés 34-65 százaléka nyugdíjpénztári levonás és az esetleges egyházi adó nélkül a magyar 33,5-tel szemben); a megélhetési költségek; a közszolgáltatások színvonala rohamosan romlik: sorra zárnak be a kórházak, nincs elég háziorvos, kevés az óvodai és bölcsődei férőhely… És ezt nem én mondom – ők mondják. A németek.
A német fiatalok általában úgy vélik, ha megszakadnak a munkában, még akkor sem biztos, hogy legalább hitelre fognak tudni egy akkora lakást venni, amelyben elférnének két gyerekkel.
Néhány éve készült egy felmérés a körükben, és a 35 évesnél fiatalabbak 20 százaléka mondta azt, hogy kénytelen másodállást vállalni, mert egy fizetésből nem tudja fenntartani magát. Ennek a korosztálynak egyébként az önbevallás szerint 1000-3000 euró között mozog a havi jövedelme.
A Sparkasse adatai szerint ugyanakkor Németországban egy egyszemélyes háztartás költségei átlagosan havi 1800 euróra rúgnak. A többszemélyes háztartásokban a költségek nyilván magasabbak. Egy átlagos méretű háztartás esetében körülbelül 2800 eurót tesznek ki. Húzzuk alá még egyszer: ezek csak a háztartási költségek!
Na, a nyugdíjasoknak meg az fáj, hogy miután tisztességgel megőszültek, az állam jól megadóztatja a nyugdíjukat. Ami a zsebükben marad, az a levonások után átlagosan 1000 euró. Persze, vannak, akik ennek a dupláját kapják. A 25 millió jogosultból körülbelül 97 ezren.
Ez a 390 ezer forintos átlag itthon talán jól hangzik, de Mari nénivel ellentétben Frau Gertel például nem utazik ingyen, és részben vagy egészében sem kap 13. havi nyugdíjat.
Ha pechére nem az NDK-ban nőtt fel, hanem Nyugaton, akkor ráadásul a nyugdíja is kevesebb, mindössze 809 euro. Ha özvegy, ez az összeg cakk und pakk el is megy a havi kiadásokra. Feltéve, hogy egy nyugdíjas belefér egy aktív felnőtt fent említett kiadásainak felébe.
Tudom, vannak, akik erre azt mondják: szeretnének ők olyan rosszul élni, mint a német fiatalok vagy a német nyugdíjasok, de a helyzet azok, hogy ők viszont nem szeretnének. Mert nekik ez nem jó. És aki most ingatja a fejét, hogy de ő látta, meg tudja, meg hallotta, annak azt kell, hogy mondjam: ők is. Mindennap. Mert ebben élnek.
A szegénység és a kilátástalanság talán mást jelent Németországban – írtam fentebb. Tényleg egyénenként is máshogy éljük meg ezeket a dolgokat, meg társadalmi szinten is. Különösen Nyugat-Németország a Wirtschaftswunderrel a háta mögött egy más dimenzió. Éppen ezért érdekes, hogy ha Németországról beszélünk, egy átlag német lelki szemei előtt is ugyanaz a Bundesliga-frizurás, mercis pacák jelenik meg klottgatyában, mint nekünk.
Csak más az oka. Mi azt hisszük, hogy ez az NSZK az az NSZK, és ezért ide vágyunk. Ők meg tudják, hogy ez az NSZK már nem az az NSZK, és ezért oda vágynak.
Az OIZ kutatása szerint a németek 69 százaléka úgy látja: a „bőség évei” végleg elmúltak. A 25 és 49 év közötti szülők több mint háromnegyede (78 százalék) aggódik, és kijelentette: „A jövőben a fiatalabb generáció számára nehezebb lesz olyan biztonságban és jólétben élni, mint a szüleik generációjának”. Az 50 év felettiek pesszimistábbak, 84 százalékuk ért egyet ezzel az állítással.
Egy másik intézet, a Forsa felméréséből azt is megtudhatjuk, hogy a németek fele tényként kezei: 10 év múlva lényegesen rosszabbul fognak élni, mint most. Például azért, mert a 62 százalékuk szerint jelenleg is gazdasági válság van, ami nagyon vagy „nagyon-nagyon” aggasztja őket. És 46 százalék nyilatkozott így a saját vagyoni helyzetéről: nagyon vagy „nagyon-nagyon” aggasztó.
Ezek után próbáljunk meg kiegyezni abban, hogy vetődjék az ember bárhová a világban, bevándorlóként általában hátrányból indít, kivéve talán, ha agysebész, mesterséges intelligenciára szakosodott mérnök-informatikus, vagy nem európai, mert azokról ugye gondoskodnak…
Ezek után tegyük fel magunknak a kérdést: ha a született németek ilyen rosszul érzik magukat a bőrükben, mekkora az esélye annak, hogy mi szebbek, okosabbak és ügyesebbek vagyunk, és majd beleférünk az alig 100 ezer főt számláló elitklubba – azok közé, akinek kinéz egy 2000 euró feletti nyugdíj? Vagy majd mi is kivándorlunk, mint a német nyugdíjasok?
Szerintük van néhány hely, ahol a magyar nettó átlagbérnél szerényebb 1000 eurós apanázsukból is jól el lehet lenni: például Magyarország. És ezt is ők mondják, nem én.
