Megállapodást követelnek a gázai túszok családtagjai

MH/MTI
2024. május 2. csütörtök. 8:19

A tüntetők, köztük a túszok családjainak képviselői, mindkét irányban leállították a forgalmat csütörtök reggel a Tel-Avivot átszelő Ajalon főúton, kezükben Vagy az elraboltak, vagy Rafah feliratú molinóval.

Ugyanekkor a túszalkuért indított női tiltakozás tagjai az elhurcoltak képeit helyezték el a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciája előtt. „A Rafahba való belépés azt jelenti, hogy lemondunk az elraboltak életéről. Fél évig azt ígérték nekünk, hogy csak a harc hozza vissza az elhurcoltakat, de ma már mindannyian megértjük, hogy a még megmenthetőek kiszabadításának egyetlen módja a megállapodás”- jelentették ki közleményükben.

„Felszólítjuk a miniszterelnököt és a kabinetet: ne engedjenek a szélsőségesek nyomásának, akik az elraboltakat ürügyként használják a háború folytatására. Itt az ideje, hogy az életet válasszuk. Aki sorsukra hagyta őket, annak vissza is kell hoznia őket” – tették hozzá.

Még 133 ember van a Hamásznál, akiket tavaly októberben hurcoltak el. Közülük izraeli titkosszolgálati értesülések szerint legkevesebben harmincnégyen már halottak.

„Ha az ellenség szárazföldi inváziót indít Rafah ellen, leállítjuk a tárgyalásokat. Az ellenállás nem tárgyal tűz alatt” – jelentette be Oszama Hamdan, a Hamász egyik vezetője az al-Manar televíziónak szerda este.

„A szervezet álláspontja negatív a jelenlegi javaslatról a tűzszüneti és fogolycsere-tágyalásokon” – mondta Hamdan Izrael legújabb, eddigi legengedékenyebbnek mondott javaslatáról. „Azt akarjuk, hogy a háború azonnal leálljon, de nem bármi áron. Arról nem lehet szó, hogy átadjuk az elrabolt személyeket, és fennáll annak a lehetősége, hogy Izrael ismét megtámad minket”- fejtette ki a Hamász állsápontját.

„Kitartunk amellett, hogy egyértelműen ki legyen mondva, hogy a háborút beszüntetik”- tette hozzá.

„A dokumentummal kapcsolatos összes észrevételünket továbbítottuk Egyiptomnak” – mondta. A Hamász hivatalos szóvivői azt is kijelentették, hogy hajlandók folytatni a tárgyalásokat.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön azt közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, hogy Izrael nem fogadja el a Hamász követelését a háború lezárásáról, és mindenképp támadást fog intézni Rafah ellen.

Joáv Galant védelmi miniszter éjszaka beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel az elhurcoltak szabadon bocsátásáért folyó tárgyalásokról, a Gázai övezet humanitárius segélynyújtásáról és a tervezett Rafah elleni hadműveletről.

A Pentagon szóvivője közölte, hogy Lloyd Austin azt mondta Galantnak, hogy a rafahi akciónak tartalmaznia kell az oda menekült több mint egymillió gázai civil evakuálásának és a humanitárius segélyek biztosításának terveit.

Elolvasom a cikket