San Franciscóban közönségdíjat kapott A boldogság ügynöke

„Fantasztikusan éreztem magam a Sundance Mexico Fesztiválon” – meséli friss élményeit Zurbó Dorottya rendező. A Sundance Institute a Cinépolis mozihálózattal közösen 12 filmet hozott el a januári programból. A boldogság ügynökéből hat vetítés volt mindössze három nap alatt. A közönség nagyon szerette, ez abból is érezhető volt, hogy mindenki maradt a beszélgetésen, és sokat kérdeztek. Volt, aki megkönnyezte a meghatottságtól. Óriási megtiszteltetés, hogy ebben a válogatásban szerepelhettünk.”

A filmet ezzel párhuzamosan a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztiválon (SFFILM Festival) is vetítették, ahol a közönségdíjat nyerte el. Amerika legrégebbi filmfesztiválját 1957 óta rendezik meg minden tavasszal, ahol két héten át vetítik a világ filmtermésének legjavát.

Nagyon nagy öröm nekünk, hogy a film ennyi fesztiválon szerepel, és ilyen sokan kíváncsiak rá világszerte. Olyan sok meghívás érkezik, hogy Arun Bhattarai rendezőtársammal felosztottuk a fesztiválokat, hogy ki hová utazik. Ő San Franciscóba kísérte a filmet, és onnan Sydney-be utazik, míg én Mexikó után Barcelonába.ADocsBarcelonán nyitófilm lesz A boldogság ügyöke, míg a New York-i Margaret Mead Filmfesztiválon záró-, ahol már mindketten ott leszünk. Ezalatt pedig izgalommal várjuk, hogyan fogadják a filmet a hazai mozikban” – folytatja Zurbó Dorottya.

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai rendezők egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét követték A boldogság ügynöke című filmben. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogságkutató-intézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges céljuk, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogságindexét”.

A filmben Amber házról házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon.

A magyar bemutató és a külföldi fesztiválszereplések mellett pedig már az is egészen biztos, hogy több országban mozikba kerül a film, úgy mint az Egyesült Királyság, Írország, Németország, Ausztria, Ausztrália, Új-Zéland, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, Belgium, Izrael, Hongkong, Makaó, Tajvanés a nemzetközi forgalmazó, a Cinephil hamarosan az Észak-Amerikai forgalmazót is bejelenti.

„Nagy álmunk volt, hogy szélesebb közönséghez is eljuttassuk a filmet. Óriási öröm számunkra, és izgatottak vagyunk, hogy a partnereinkkel együtt ilyen sok országban bemutathatjuk ezt a különleges történetet a boldogságról” – mondták Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artúr producerek. A boldogság ügynöke a magyarországi mozikban a Mozinet forgalmazásában látható.

Elolvasom a cikket