Újabb lépés a Védelmi Innovációs Kutatóintézet és a Saab együttműködésében

MH/MTI
2024. május 2. csütörtök. 16:16

Létrejött a közös munka konkrét lépéseinek menetrendjét is tartalmazó együttműködési nyilatkozat a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nzrt. (VIKI) és a Saab svéd vállalatcsoport között – jelentette be a honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a VIKI kijelölt vezérigazgatója, Deme László helyettes államtitkár tárgyalt a Saab vállalatcsoport vezetőségével, és egyeztették a svéd konglomerátummal való közös munka konkrét lépéseit a kiterjesztett valóság (XR) technológiák területén „azonosított együttműködési pontok mentén”.

A közleményben felidézik: a HM és a Saab között márciusban aláírt megállapodás alapján mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ jön létre. A svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt „támogató üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek fejlesztésében” is. Ehhez kapcsolódóan a magyar részről a VIKI által koordinált központban pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával támogatott karbantartási képzés.

Elolvasom a cikket