Az ukrán parancsnok szerint Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút

Az ukrajnai háború megváltozott, most más harci taktika uralja a frontot, a változások a drónok mindkét oldalon történő tömeges használata miatt következtek be – jelentette ki pénteken Olekszandr Pavljuk, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a The Times című brit lapnak adott interjúban, közölte az Rbc.ua hírportál alapján a Karpatalja.info.

A jelentés szerint Pavljuk elmondta, hogy a drónok uralják a csatateret, mert a drónok ma már halálosabbak, mint a tüzérség vagy a repülőgépek. A drónok megváltoztatták a csatatér földrajzát és taktikáját, és a gyalogság mélyebbre húzódott – tette hozzá. „A drónok mostanra több katonát ölnek meg mindkét oldalon, mint bármi más. Olyan forgatókönyvet is létrehoztak, amelyben a drónok szinte mindent láthatnak, nemcsak a frontvonalon, hanem tíz-harminc kilométer mélységben mindkét oldalon” – mutatott rá.

Ahogy a parancsnok kifejtette, most már egyik fél sem tud nagy csapásmérő csoportot létrehozni anélkül, hogy a nagy hatótávolságú csapásmérő drónok és tüzérség észre ne venné, és el ne találnák. Az új valóság mindkét felet arra kényszerítette, hogy sokkal kisebb rohamcsoportokkal működjön. „Felhagytunk a zászlóaljak vagy akár századok mozgatásával” – tette hozzá.

Ugyanakkor a tábornok elismerte, hogy csak a csatatéren nem lehet háborút nyerni. Véleménye szerint a szankciók szigorítása megakadályozhatja Oroszországot abban, hogy növelje rakétakészletét, amelyet az ukrán energetika elleni csapásokra használ fel. Hangsúlyozta, hogy csak a Kreml nagyobb nemzetközi elszigetelése állíthatja meg a harcokat.

Elolvasom a cikket