„Biztonságos környezetet teremt a kormány a családok számára”

MH/ MTI
2024. május 3. péntek. 18:12

Hornung Ágnes kiemelete: a kormány minden élethelyzetben képes segítséget nyújtani a családok számára több mint harminc támogatásból álló intézkedéscsomagnak köszönhetően.

A bölcsődei férőhelyek száma 2010-hez képest napjainkra duplájára emelkedett, 32 ezerről 65 ezerre, az elmúlt egy esztendőben közel 5 ezerrel gyarapodott ez a szám – közölte.

Szavai szerint a gyermekek biztonságos ellátását biztosító bölcsődék segítenek abban, hogy ne kelljen a szülőknek aggódni a nap folyamán a gyermekükért.

Nemcsak országosan, hanem helyi szinten is jelentős a fejlődés a férőhelyek számát tekintve, Veszprém vármegyében a 2010-es évekhez képest kétszer annyi településen közel kétszer annyi férőhely fogadja a gyermekeket.

Hornung Ágnes a családtámogatás fontos szeletének nevezte az otthonteremtést, mint mondta a csok plusznak köszönhetően minden eddiginél nagyobb mértékben támogatják azokat, akik közös otthont szeretnének teremteni.

A mihályházi Manóvár Bölcsőde, amely mintegy 200 millió forintos uniós támogatásból épült meg, biztonságos ellátást nyújt a gyermekeknek és egyben új munkahelyeket is teremt a településen – mutatott rá.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az uniós településfejlesztési programnak köszönhetően egy-egy kistelepülés olyan beruházásokat valósíthat meg, amelyeket önerőből nem lenne képes kivitelezni.

Mészáros Géza, Mihályháza független polgármestere elmondta, hogy a 260 négyzetméteres épületben hét bölcsődés gyermeket látnak el.

Elolvasom a cikket