Elhalasztották a Kazah Nagydíjat

MH/ MTI
2024. május 3. péntek. 14:48

A kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Dorna Sports pénteken jelentette be, hogy a versenyhétvégét nem június 14–16-án rendezik, de még idén pótolják.

Az áradások miatt csaknem 117 ezer embert kellett kitelepíteni a közép-ázsiai országban.

A Dorna Sports 2022 szeptemberében jelentette be, hogy az Almatitól 76 kilométerre lévő Szokol Nemzetközi Versenypályán is rendeznek majd futamot, a tavalyi versenyt azonban törölték, mert nem fejeződtek be időben a pálya munkálatai, így nem kapta meg a szükséges engedélyeket.

A jogtulajdonos tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra az idei versenynaptárt, amelyben a június közepére tervezett Kazah Nagydíj tartalékhelyszíneként a balatonfőkajári Balaton Park Circuit is szerepel. Akkor úgy tűnt, ha Kazahsztánban bármi miatt akadályokba ütközne a verseny megrendezése, akkor a balatonfőkajári pálya lenne a „beugró”, de a kazahok esetében egyelőre csak halasztásról van szó.

Elolvasom a cikket