Közös légitámaszponton az orosz és az amerikai katonák

MH/ MTI
2024. május 3. péntek. 13:47

A nigeri katonai vezetés márciusban felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja ki erőit a nyugat-afrikai országból, majd alig két héttel ezelőtt meg is állapodott Washingtonnal a kivonulásról.

Kétoldalú megállapodás alapján tavaly még valamivel több mint ezer amerikai katona tartózkodott két bázison Nigerben, de röviddel azután, hogy 2023. július 26-án a hadsereg puccsot hajtott végre, a hatalomra került tábornokok felmondták Niger katonai együttműködési megállapodásait a nyugati szövetségesekkel, az ország kilépett a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Szövetségéből (ECOWAS), és szorosabbra fűzte kapcsolatait Oroszországgal.

A nyilatkozó amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy az orosz katonák nem keverednek az amerikaiakkal, egy külön hangárt használnak a 101-es légibázison, amely a Diori Hamani nemzetközi repülőtér mellett van, a főváros közelében. „A helyzet nem ideális, de rövid távon kezelhető” – mondta a tisztségviselő.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter honolului sajtótájékoztatóján azt mondta, nem okoz jelentősebb problémát az orosz és az amerikai katonák együttes jelenléte a bázison. Mint mondta: az oroszok egy másik épületegyüttesben vannak, nincs kapcsolatuk az amerikaiakkal, és nem férnek hozzá a felszerelésükhöz.

Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei számos afrikai országból voltak már kénytelenek kivonulni, miután ezekben katonai puccsok következtében olyan csoportok kerültek hatalomra, amelyek igyekeznek eltávolodni a nyugati hatalmaktól. Csádból már távoztak is az amerikai csapatok, míg Maliból és Burkina Fasóból francia erőket szólítottak fel távozásra.

Oroszország ezzel párhuzamosan igyekszik erősíteni a kapcsolatokat az afrikai országokkal.

Elolvasom a cikket