Lettország tankcsapdákkal védekezik az orosz határon

MH/ MTI
2024. május 3. péntek. 13:19
Frissítve: 2024. május 3. 13:28

Az értesülés szerint az első erődítések munkálatai az orosz határtól mindössze egy kilométerre, a Terehova határellenőrző ponttól nem messze folynak.

„Itt felássuk az utat és egy tankcsapdát alakítunk ki, hogy szükség esetén ezen az úton ne lehessen járműveknek, így a harckocsiknak haladniuk” – mondta a portálnak Kaspars Lazdins lett mérnök alezredes. Elmondása szerint a védelmi vonal építése során figyelembe veszik a természetes környezetet, beleértve a folyókat, mocsarakat és erdőket.

Hozzátette: ahogy a harckocsiárkok elkészülnek, elhelyezik az úgynevezett sárkányfogakat a határon.

Idén január 19-én az észt hadsereg bejelentette, hogy a balti államok között megállapodás született védelmi vonal megteremtéséről az orosz határon. A dokumentumban leszögezték, hogy a különböző védelmi struktúrákból álló övezet létrehozásának egyik célja a katonai fenyegetésekkel szembeni védelem lesz.

Elolvasom a cikket