„Macron csak játssza a bátor politikust”

Emmanuel Macron francia elnök egy nagyszabású interjúban vázolta fel, hogy Európának be kell szállnia az orosz–ukrán háborúba, és szárazföldi csapatokat kell küldeniük az európaiaknak a háborús zónába.

Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint ez valószínűleg nem több, mint politikai kommunikáció.

„A francia elnök pontosan tudja, hogy a hadserege nem képes jelentős létszámú alakulat küldésére. Németország politikailag nem kész erre. Olaszország, Spanyolország katonai költségvetése, illetve a haderő helyzete szintén nem alkalmas erre. Tehát legfeljebb a lengyel hadsereg maradna, de az édeskevés lenne” – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Demkó Attila elmondta azt is, hogy az ukrajnai front 1100 kilométer hosszú, de ha nem is a frontra, hanem a hátországba küldenék az európai csapatokat, akkor is a gyakorlatban részesévé válnának a háborúnak.

„Az oroszok légicsapásainak, rakétacsapásainak áldozatai lehetnének a NATO-katonák, de úgy, hogy nem vonatkozik rájuk a NATO ötödik cikkelye.”

Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint Európa minimális létszámú katonát tudna küldeni, amely nem lenne igazi segítség.

„Igazából Ukrajnának nem tudunk segíteni, viszont európai katonák halnának meg, akikre ugyan nem vonatkozik az ötödik cikkely, mert az nem a NATO elleni támadás, ha valaki ukrán területen hal meg, de a feszültség megnövekedne. Tehát ez három szempontból is felelőtlenség: emberek halnak meg, Ukrajnának nem segít, a feszültséget viszont növeli” – mondta.

Demkó Attila rávilágított: Macron részéről ez csak politikai kommunikáció. A francia elnök most játssza a bátor politikust.

„Az elnök pontosan tudja, hogy senki nem fog csapatokat küldeni. Erre az európaiak képtelenek, egyedül az Egyesült Államok lenne képes, de ők ezt nem fogják megtenni. Macron, ha úgy alakul, elmondhatja: »ugyan Ukrajna vereséget szenvedett, de ő, Emmanuel Macron támogatta volna a merészebb fellépést is«. Tehát ez csak politikai számítás a részéről”.

A szakértő megjegyezte azt is, hogy Franciaország valójában egyáltalán nem tartozik Ukrajna legnagyobb támogatói közé.

„Míg Franciaország például nulla darab harckocsit küldött Ukrajnának, addig Lengyelország több mint 300-at. Macron úgy beszél, hogy igazából nincs mögötte sem erő, sem szándék a cselekvésre. Egy nagy tehetségű, egykor felelős politikusnak a felelőtlen mondatai ezek.”

Elolvasom a cikket