Schmidt Ádám: A közösségi sportnak kiemelt szerepe van a sportirányításban

MH/ MTI
2024. május 3. péntek. 21:58

Schmidt Ádám elmondta, hogy a 18. Ultrabalaton, ahol 25 ezer résztvevő áll rajthoz, közösséget épít, egyben életre szóló élményt jelent a sportolóknak.

Megnyitó beszédében arra kérte a résztvevőket, hogy futás közben gondolják végig, hogy ki az, aki a környezetükben nem sportol és a futás iránti szenvedélyüket adják át neki, sarkallják őket a sportra.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) örömét fejezte ki, hogy a Balaton parti város adhat helyet a rendezvénynek.

Kulcsár Róbert, a verseny szervezője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a tavat megkerülő verseny Közép-Európa leghosszabb futóversenye, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy kerékpárral is teljesíthetnek a résztvevők.

Háromszáz egyéni futó, 1300 kerékpáros, valamint 2-13 fős csapatok versenyeznek a 211 kilométeres távon.

A csapatversenyben 55 szakaszt teljesítenek a sportolók átlagosan három-öt kilométeres váltásban, az egyéni futók számára pedig tíz kilométerenként vannak váltópontok.

Pénteken az egyéni- és az ultrafutók rajtoltak el, szombaton és vasárnap rendezik a csapat-, valamint a kerékpáros versenyt, az eredményhirdetés vasárnap kerül sorra – tette hozzá a szervező.

Elolvasom a cikket