Újabb váltás várhat a britekre

Egy átrendeződést jelenthet például egy kormányfőcsere is – írja a Politico. A Liz Truss után hatalomra kerülő Rishi Sunak miniszterelnök eddig nem tudta növekedési pályára állítani a Konzervatív Párt támogatottságát.

A toryknak az elmúlt évtizedben volt alkalmuk gyakorolni a vezetőik leváltását és egy új kormányfő megtalálását – az utolsó pillanatban akár ehhez az eszközhöz is nyúlhatnak, a jobb választási eredmény esélye érdekében.

Csütörtökön helyi és regionális választásokat tartottak Nagy-Britanniában – a várakozásoknak megfelelően a Konzervatív Párt nagy veszteségeket szenvedett.

A Politicónak most nyíltan beszéltek – bár névtelenséget kérve – olyan tory politikusok, akik Sunak megbuktatását tervezik.

„Minden készen van, minden a helyén van, csak a parlamenti képviselőktől függ, mit akarnak csinálni” – árulja el a nagyvilágnak az egyik „összeesküvő”.

A konzervatívok gyakorlatának megfelelően az elégedetlen képviselők a párt „1922 Bizottság” nevű szervezetének vezetőjéhez fordulhatnak: ha összegyűlik 52 hivatalos levél, akkor bizalmi szavazást tarthatnak a képviselők Rishi Sunakról.

Nagy kérdés viszont, kit választanának helyette, hiszen jelen állás szerint legjobb esetben is csak a várható vereség mérséklését tudná elérni egy új tory miniszterelnök. A Politico ugyanakkor felsorol néhány személyt, aki jelen pillanatban eddigi kritikusként felléphetne a porondra: ilyen lenne a keményvonalas nézetei miatt nemrég távozó Suella Braverman volt belügyminiszter, a szintén kemény konzervatív Priti Patel; de olyanokat is megneveztek, akik ma is Sunak alatt szolgálnak, mint például James Cleverly vagy Penny Mordaunt alsóházi vezető, aki maga is próbált már kormányfő lenni az előző vezércserekor.

A brit konzervatívok 2010 óta kormányoznak a szigetországban: azóta David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss, most pedig Rishi Sunak vezeti a pártot és az országot.

Csak a tory képviselőkön múlik, hogy Sunakkal vagy egy új reménységgel masíroznak az elkerülhetetlen őszi választás felé.

Elolvasom a cikket