A nők és a férfiak is Izraellel kezdenek Debrecenben

MH/MTI
2024. május 6. hétfő. 21:59

A Földi Attila szövetségi kapitány vezette női csapat jövő csütörtökön este előbb Izraellel, majd Hollandiával csap össze, végül szombat este Olaszországgal találkozik a D csoport zárásán.

A Csirke Ferenc vezette férfi válogatott péntek este kezd Izraellel, majd még aznap Puerto Rico következik, az utolsó csoportellenfél pedig Ausztria lesz szombat este a B jelű kvartettben.

Mindkét nemnél csoportkonként az első két-két gárda jut tovább a vasárnapi negyeddöntőbe, s a zárónapon rendezik az elődöntőt, a bronzmérkőzést és a finálét is. A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

A női csapat – Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállításban – április közepén már megpróbálkozott az olimpiai kvóta megszerzésével, de csak az elődöntőig jutott Hongkongban az első selejtezőn, ahonnan a tornagyőztes szerzett ötkarikás indulási jogot.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija volt május elején – magyar érdekeltség nélkül –, a harmadik pedig Debrecen lesz.

A magyarok csoportmérkőzései Debrecenben:

nők, D csoport:
————–
május 16.:
Magyarország–Izrael 19.20
Magyarország–Hollandia 21.35

május 18.:
Magyarország–Olaszország 20.45

férfiak, B csoport:
——————

május 17.:
Magyarország–Izrael 19.20
Magyarország–Puerto Rico 21.35

május 18.:
Magyarország–Ausztria 21.35

Elolvasom a cikket