Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform-irodák

MH/MTI
2024. május 6. hétfő. 20:36

Emlékeztetnek: a támogatás a második eleme a kormány által áprilisban indított, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó, három pillérből álló, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási konstrukciónak.

Kiemelték: évente mintegy kétmillió vendégmegkeresést kezelnek a hazai Tourinform irodák, amelyek amellett, hogy információval szolgálnak a vendégek számára, különböző szolgáltatásokat nyújtanak, valamint kiemelt szerepet játszanak a lokális turizmusszervezésben is. A csaknem kilencven irodából álló hálózat így amellett, hogy az „ország- és desztinációimázs fontos építőeleme, a hazai turisztikai intézményrendszer meghatározó szereplője és támogatója is” – fogalmazott az MTÜ.

A közlemény szerint a Tourinformok fejlesztését már az elmúlt években elkezdte az MTÜ, eddig összesen 32 iroda újulhatott meg, mintegy 670 millió forint értékben. Ez a munka folytatódhat most a kormány egymilliárd forintos támogatásának köszönhetően. A pályázaton a Tourinform névhasználati szerződéssel rendelkező irodák fenntartói indulhatnak, az elnyert támogatásokat pedig a Tourinformok, vagy azok információs pontjainak infrastrukturális fejlesztésére, az irodák költözéséhez kapcsolódó fejlesztésekre, továbbá eszközbeszerzésre és szolgáltatásbővítésre használhatják fel – írták.

Azok az irodák, amelyek korábban nem részesültek támogatásban belsőépítészeti, épületgépészeti, energetikai felújításokra pályázhatnak, valamint megújíthatják irodai környezetüket, akadálymentesített fogadótereket, munkaállomásokat alakíthatnak ki. A program A komponense várhatóan 20–25 iroda megújulását segítheti, irodánként 35 millió forint támogatásból.

Az MTÜ közlése szerint a korábbi években megújult és egységes arculattal rendelkező Tourinformok közül 10–15 iroda nyerhet pályázónként tízmillió forint támogatást B komponens keretében. Ez a pályázat a személyes látogatóforgalom, valamint az e-mail-es és telefonos ügyfélkezelések számának emelését támogatja. Ezek az irodák az elnyert összeget új szolgáltatások bevezetésére is fordíthatják, illetve olyan szolgáltatások kialakítására, amely a területen működő turisztikai szolgáltatókkal való kapcsolat élénkítését és a térségi keresztpromóciót segíti.

A Tourinform irodák korszerűsítésének elősegítése című programmal kapcsolatban további információk és a pályázati kiírás elérhető a Kisfaludyprogram.hu online oldalon. A pályázatok leadási határideje június 14. – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket