Istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt + VIDEÓ

Csodával határos módon túlélte a merényletkísérletet egy amerikai lelkész, amikor vasárnap délután egy fiatal férfi lépett elé, és rá is lőtt, de a fegyvere besült. A hívek ezután leteperték a férfit, minderről felvétel is készült – írja az Origo.hu.

Az eset a pennsylvaniai North Braddockban, a Jesus’ Dwelling Place Churchben történt nem sokkal délután egy óra után – közölte a pennsylvaniai állami rendőrség. A fegyveres, akit a rendőrség a 26 éves Bernard Junior Polite-ként azonosított, bement a templomba, és megpróbálta lelőni a lelkipásztort, Glenn Germant, miközben az élő közvetítésben tartotta prédikációját. A férfi lőfegyvere azonban nem sült el, és a gyülekezet tagjai lefegyverezték a merénylőt. „Hálás vagyok Istennek, hogy még mindig itt vagyok, mert biztosan meghúzta a ravaszt” – mondta a lelkész az ABC Newsnak.

„Elkezdtem prédikálni, majd azt láttam, hogy a templom hátsó részéből a templom elejére lépett, és rám mosolygott. Majd váratlanul pisztolyt fogott rám.

És ekkor már csak annyit tudtam tenni, hogy megpróbáltam fedezékbe menekülni” – idézte fel a történteket. A férfit a templomban tartották fogva, amíg a rendőrök kiérkeztek. Hogy mi lesz a vád ellene, egyelőre nem tudni.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket