Ez igen. Végre van egy ember, egy politikus, illetve hát inkább csak egy politikustanonc, aki nem csak dumál. Vagy talán mégis csak dumál, ám ezzel a dumával százaknak, ezreknek ad témát, kenyeret. Édeset, foszlósat, gyönyörűt. Különösen fontos ez ilyenkor, május elseje környékén, amikor az ismét elnyomott munkásosztály keresi a munkát és a kenyeret. Ám itt van Magyar Péter – mint egykoron Sztalin József, mindannyiunk édesatyja –, mond valami egetverő baromságot, és aztán újságírók, bloggerek, influenszerek sora hetekig ebből él. Ebből fogalmaz vezércikket, tárcát, publicisztikát, rémregényt, valamint köszöntőt, mint hajdanán Rákosi pajtás születésnapjára. Már tényleg csak az hiányzik, hogy úttörőcsapatok és szocialista brigádok felvegyék a nevét. Mert hiszen a nép egy része vadul-vakon hisz neki.
Jelesül a nagy népboldogító legújabb agyszüleményét is vita nélkül befogadja az elméjébe, mert hiszen most nyilvánosságra került a családi balhé rendőri jelentése, amelyből cifra dolgok derültek ki. Egyebek mellett az áll a hivatalos okiratban, hogy a miniszter asszony mellé rendelt testőr azt közli, Magyar őt is megvádolta. Igaz, felindultságában tette ezt az ifjú politikuspalánta, és ócska dolog lenne, arra hivatkozni, hogy milyen szörnyűség történik majd, ha Magyar, nagy ívű politikusi pályát befutva, hasonlóan feszült helyzetben, emberek, népek sorsáról lesz kénytelen dönteni. Akkor is az indulatai vezérlik majd? A rendőr a jegyzőkönyvben azt állítja, hogy „Magyar Péter azzal fenyegetőzött, hogyha nem engedem be a lakásba, akkor az elkövetett bűncselekményért felelni fogok, majd azzal vádolt, hogy a feleségével szexuális kapcsolatot létesítek”.
Hát, nem mondom, szép. Izgalmas téma, pikáns történet. Még hogy a volt igazságügy-miniszter meg egy rendőr. Még elképzelni sem lehet szebbet, demokratikusabbat. Igen. Az „eljáró” rendőr meg a félrelépő miniszter. Ennél már aligha van lejjebb. Mármint a harsogó politikustanonc bátorságánál. Vitéz kiállásánál a családi béke, a családi tűzhely melege mellett. Mert az már-már szinte perzselő.
De talán mégis. Magyar tud ennél még többet, mélyebbet, koszosabbat is. Elvégre – mint a mellékelt példa bizonyítja – egyszerűen ócska ember. És egy ócska embernek rendszerint ócskák, szennyesek a gondolatai és a történetei is.
Már maga a gondolat is észveszejtő: mi van, ha még három, elméletben közös gyereküket is megemlíti a jeles jellembajnok?
Mindenesetre Magyar apuka bármit is mond, nagy kaland lehetett mind ez idáig az életük. A családi életük. Most pedig különösen az lett, hogy az ordibáló jogász házastársa mellett – ez nem, nem példa nélküli, hiszen van ilyen még ebben a gyönyörű magyar életben –, hosszú távon megoldódni látszik jó néhány írástudó honfitársunk munkája, kenyere. Még az áruló írástudóké is, hiszen a gazda sem tett-tesz egyebet, mint kinyilvánít, elárul, átáll és besúg. Benyögi a tutit, bennfentesként elharsogja – akár még ágyjelentésben is –, hogy ki, mikor, hol és kivel, s még az ellenfeleinek is megengedi, hogy malackodjanak, csak előbb neki jelentsék be. Aztán ő majd továbbjelenti. Elvégre manapság jó néhány hazai, önmagát politikusnak tartó-nevező, puha gerincű, ócska képződménynek ez jelenti a munkát, a karriert, a mindennapi kalácsot.
A magyarság egy része pedig, bármily meglepő, bennük-benne látja a jövőjét. A családját és azt eltartó munkáját. Vagyis a kenyerét. És persze akármilyen is az a kenyér, lapos, kicsi, száraz vagy savanyú, mégis csak kenyér. Kenyér bizony, s lehet vele, belőle koszos, szemkilövő galacsint gyúrni, de jövőt építeni is. S már látom, nekünk is első dolgunk a Magyar Péter Szocialista Brigádot megalakítani. Erőszakra, sztrájkra, tüntetésre, rendőrattakra, „szemműtétre”. Igen, ezekben a jövő.
A szerző újságíró
