Szentkirályi Alexandra: Semmibe vezető liftet építettek egy erzsébetvárosi házban + VIDEÓ

MH/MTI
2024. május 6. hétfő. 11:49
Frissítve: 2024. május 6. 11:58

Egy lift, amely ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés: a DK-s Niedermüller Péternek, a VII. kerület polgármesterének sikerült felépítenie egy semmibe vezető, nem működő liftet – írta a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje hétfőn a Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra bejegyzése szerint egy, a házban lakó idős férfi azt mondta neki, hogy nehezek a mindennapjai a lift hiánya miatt. Mindez negyvenmillió forintba került a kerületnek és a ház lakóinak – tette hozzá.

„Tegyünk róla június 9-én, hogy Karácsonyék és barátaik ne okozhassanak több kárt a fővárosban és a kerületekben. Változást Budapesten!” – szólított fel a főpolgármester-jelölt.

A bejegyzéshez csatolt videóból kiderült az is, hogy a liftet két éve szerelték be, de még tavaly augusztusban is végeztek rajta különböző munkálatokat, addig pedig még kilépő és korlátok sem voltak, „tehát tényleg a semmibe lehetett kilépni” – hangzott el.

Objektum doboz

A videóban egy idős férfi azt mondta Szentkirályi Alexandrának, hogy ő a második emeleten lakik, így a csomagjaival gyalog kell felmennie. A jelölt azt ígérte, hogy ha rajtuk múlik, azon lesznek, hogy a lift minél előbb működjön.

Elolvasom a cikket