Ukrajna egy lépésre a NATO-tól?

Ukrajna arra számít, hogy a NATO-tagok a következő, júliusi washingtoni csúcson döntenek a csatlakozási kérelméről – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a CBC katonai tévécsatornára hivatkozva, amiről a karpatalja.info is írt.

A jelentés szerint Smihal hangsúlyozta: „A hadseregünk a NATO-szabványoknak megfelelően működik.” A kormányfő ugyanakkor azt mondta, hogy Kijev „minden szükséges reformot végrehajtott, és most egy lépésre vagyunk a meghívástól”.

Ukrajna 2022 szeptemberében, hét hónappal az orosz invázió után kérte hivatalosan a NATO-tagságot. A kérelemben az szerepelt, hogy Kijev gyorsított eljárást akar a szövetséghez való csatlakozásra a NATO-tagságra vonatkozó akcióterv nélkül.

Volodimir Zelenszkij elnök a közelmúltban kijelentette, hogy Kijev már készül az Észak-atlanti Szövetség közelgő csúcstalálkozójára.

Elolvasom a cikket