Hazánkban jól működik a rákszűrő rendszer

MH/MTI
2024. május 7. kedd. 18:57

Hornung Ágnes az Európai Unió foglalkoztatási, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanácsának ülésén vett részt a belga fővárosban. Az uniós tagállamok e területekért felelős minisztereinek tanácskozásán egyebek között megvitatták a nemek közötti egyenlőség egészségügyre vonatkozó hatásait.

Az államtitkár szerint nagyon sok uniós tagállamban nincsenek egyenlő feltételek a női és a férfi egészségügyi ellátás területén, illetve fontos tényező, hogy a várható élettartam meghosszabodásával nem egyenesen arányos az egészségben eltöltött évek száma. Mint mondta, Magyarországon nagy hangsúly van a szűrővizsgálatokon, hiszen minél korábban felfedezik a rosszindulatú eltéréseket, annál nagyobb az esély, hogy hosszabb lesz a várható élettartam. Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarországon a méhnyakrák elleni védőoltás már 12 éves kortól igényelhető.

Hornung Ágnes elmondta, hogy a miniszteri ülésen megvitatták az egyenlő bánásmódról szóló irányelvjavaslat jelenlegi helyzetét, amelynek célja a személyek közötti, vallási meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének megállapítása.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország támogatja az irányelvjavaslatot, azonban több tagállam még vizsgálja, és időt kértek az elfogadására, így a tárgyalások tovább folytatódnak.

Szó esett továbbá a nők közéleti szerepéről, Hornung Ágnes ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont az alulról felfelé irányuló megközelítést támogatja. „Fontos, hogy ne fentről, európai uniós szintről jelöljenek ki kvótákat, amelyek meghatározzák, milyennek kell lenni a nemek arányának a közéletben” – hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, Magyarországon több program nyújt lehetőséget a nőknek, hogy vezetőképzésekben, mentorprogramokban vegyenek részt. Példaként említette a Mathias Corvinus Collegium élvonalbeli kezdeményezését, amely a nők közéleti szerepvállalására való felkészítést végzi.

Elolvasom a cikket