Örök darab

2024. május 7. kedd. 14:19

Nincs olyan ruha, amely olyan szédületes karriert futott volna be, mint a farmer. Száznegyven évvel ezelőtt az alaszkai aranyásók kezdték először hordani ezt a szegecsekkel, ellátott kemény szövésű nadrágot, amelyet a német bevándorló, Levi Strauss kezdett gyártani. A blue jeans népszerűsége azóta is töretlen, így nem csoda, hogy első darabjainak egyike negyvenmillió forintot érő összegért talált gazdára egy árverésen. Ám múltjával kapcsolatban most döbbenetes titokra derült fény, mivel olyan, háromszázötven éves festmények kerületek elő, amelyek alapjaiban megváltoztatják az eredetéről szóló történéseket. Egy, a 17. században alkotó, ismeretlen művész három festményén ugyanis egy farmerszoknyában kéregető koldusnő, egy ugyancsak indigókék szoknyában dolgozó, szegény sorsú varrónő, míg harmadik képén egy farmerkabátban portrét álló, fiatal férfi látható. A festő gyaníthatóan Lombardiában alkotott, ráadásul kiderült, hogy 1600-as évek elején a franciaországi Nimes, illetve az olaszországi Genova városban egyaránt gyártottak ilyen anyagot. Utóbbi helyről a feljegyzések szerint egy angol szabó is vásárolt kék vásznat. A három festményt a párizsi Maurizio Canesso galériájában állították ki. Újra kell tehát fogalmaznunk a farmer eredetéről szerzett tudásunkat. De akárhol is szőtték az első vásznat, az indigókék anyagból készült ruhák azóta is kősziklaként állnak a divat folyton változó sodrásában.

Elolvasom a cikket