Szili Katalin: A szuverenitást, a békét kell támogatnunk június 9-én

MH/MTI
2024. május 7. kedd. 6:26

A szuverenitást, a békét kell támogatni a június 9-i európai parlamenti választáson, és ezért a kormányzó pártok mögött kell felsorakozni – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó hétfőn Budapesten. A kiszámítható, biztonságos és békés életet csak így tudjuk biztosítani – tette hozzá Szili Katalin a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett eseményen, amelyen A magyar nemzet Európában címmel tartott előadást.

A politikus beszélt arról, hogy Európa lakosságának több mint tíz százaléka – több mint 50 millió ember – őshonos nemzetiségi kisebbségi sorban él. A bevándorlók aránya pedig eléri a hat százalékot.

Mindezekre tekintettel meg lehet nézni, hogy az európai mainstream politikában mennyiben jelenik meg az őshonos és a bevándorló kisebbség képviselete – vetette fel Szili Katalin, majd az mondta: az őshonos nemzeti kisebbségekkel az Európai Unió nem foglalkozik, és „azt mondja, hogy… ez nem az ő feladata”.

Amíg a kollektív jogokat nem biztosítják a közösségeknek, addig minden integrációs törekvés asszimilációt jelent – mondta.
Szili Katalin szerint a többszínű Európában a nemzetek Európáját kell úgy létrehozni, hogy abban „minden közösségnek az akaratát egyesíteni lehet egy közös akaratban”, és nem egy „adminisztratív akarat van”.

A politikus elmondta, az Orbán-kormány olyan nemzetpolitikát alakított ki, amelynél csak finomhangolás szükséges. A nemzet együttműködését biztosító jogszabályváltozások 2010–2011 körül megtörténtek – mutatott rá.
Szili Katalin közölte, évente több mint 20 ezren költöznek haza Magyarországra.

A Magyarországon és a határon túl élő szavazók különbségtételéről szólva közölte: akinek van magyarországi lakhelye az egyéni képviselőkre is szavazhat, akinek pedig nincs, azok listára.
Szili Katalin hangsúlyozta: a nemzetpolitika alapját az alaptörvény fogalmazza meg, és ebben az áll, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyarságért. Ebben benne a napi odafigyelés és a napi támogatási gyakorlat – mondta.

Elolvasom a cikket