Denagyvilág Fesztivál Dresch Mihállyal, a Fonogram-díjas Góbé Zenekarral és másokkal

A Nagyszínpadon a legnevesebb világzenei bandák adják egymásnak a stafétát. Pénteken a Hét Hat Club kezdi az estét, majd Szabó Balázs és Bandája folytatja, hogy végül a Gypo Circus-szal táncoljuk át magunkat az éjszakába. Szombaton a Zűrös Banda indít, majd az idei Fonogram-díjas Góbét hallhatjuk a színpadon, végül az estét egy elképesztő bulival, vérbő roma ritmusokkal zárjuk a Parno Graszt-tal.

A Régi-módi Jazz udvarban olyan világklasszikusokat hallhatuk, mint a világot járó, és többek között a New Yorki-i Filharmonikusokkal is rendszeresen fellépő Lisztes Jenőt és Cimbalom Projektjét, a zenei kreativitásával mindig elképesztő Szirtes Edina Mókust és kvartettjét, vagy a két fúvós-fenomént, Dresch Mihályt és Borbély Mihályt együtt, kvartettben, és velünk lesz Mr. Moodburn, Nagy Ádám triója a Zsiványjazz és Németh Juci és G. Szabó Hunor is. Vasárnap pedig a Mosaeic, valamint Horváth Sára Nina kiváló énekesnő Ninshar projektje varázsol majd el bennünket.

Ilyen gyönyörű környezetben zajlanak idén is a programok

Ilyen gyönyörű környezetben zajlanak idén is a programok

Fotó: Denagyvilág

Szirtes Edina Mókus nemcsak mint előadó érkezik a Denagyvilágra, hanem saját udvara is lesz, a Mókuskert, ahol válogatott zenés és irodalmi programok várják az érdeklődőket. Rohmann Ditta (cselló) és Mókus közös duója nyitja meg a Mókuskertet, hogy utána olyan előadók lakják be e csodálatos helyet, mint a Ruach duo, a Fejnélküli lovas, vagy a Szélműves, de érkezik a kiváló Times New Román, a remek Cimbaliband és a Bokros Trió Kertész Ákossal, valamint a 30 Fok Árnyékban.

Késő esténként Csillagfényes estek lesznek Lázár Ervin novellái Kakasy Dóra színművésszel, majd a Musicolore Énekegyüttessel. A vasárnapi – rövidebb – program Virágszámláló Felolvasó Színházában Papadimitriu Athina áll színpadra Szirtes Edina Mókussal, és a nap folyamán még hallhatjuk a Four Bones Harsona Kvartettet és a Balkan Popupot is!

A tavalyi nagy sikerű Panoráma Színház idén Dunakanyar Udvar néven várja a közönséget Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatójának portáján. A csodás fekvésű udvarban olyan művészekkel – színészekkel, zenészekkel, irodalmárokkal, képzőművészekkel – találkozhat a közönség, akik a Dunakanyarban találtak otthonra. Lesznek beszélgetések, irodalmi estek, koncertek és film is.

A Gyerekliget Kerekítő és Ringató foglalkozásokkal, kézműves és sportos játékokkal, a Grimm-busz Színház gyerekelőadásával és a Molnár Réka-Csürrentő együttes moldvai családi táncházával várja a családokat.

Aki pedig hajnalig szeret mulatni, azok számára igen vonzó lesz a Toporgó Folkkocsma, ahol pénteken a Szászcsávási zenekar, szombaton pedig a Sárarany húzza a talpalávalót.

A Denagyvilag összművészeti, hiszen a különböző zenei stílusok jeles képviselői mellett találkozhatunk számos helyi-, szigeti- és a Dunakanyarban alkotó képző- és iparművésszel, gyermekprogramokkal, irodalmi előadásokkal. A település hat különböző pontján kialakított helyszínek teszik lehetővé a változatos irányzatok megjelenését, külön Gyermek Liget kerül kialakításra a Madárbarát parkban.

A Puszta Monostori Birkás és Sajtszalon ingyenesen látogató a fesztivál ideje alatt és állatsimogatással, sajtkóstolóval készülnek, de lesz arcmasszázs jurtában és bakelithegyek is!

A falu elején található a Szigetmonostori Levendula Major, ahol lehet majd fotózkodni, gyűjtögetni, palántát venni, kóstolni és levendulás termékeket vásárolni.

Szigetmonostor bicikliúttal és számos kijelölt turistaútvonallal teszi könnyeddé a látogatóknak, hogy feltérképezzék nemcsak a háromezer lelkes falut, de akár az egész Szentendrei-szigetet is. A településnek Horányban kijelölt dunai strandja van, amelyet a fesztiválozók is birtokba vehetnek.

A szervezők arra biztatnak mindenkit, váltsa meg mielőbb jegyét, aki ellátogatna a Denagyvilágra!

Jegyek a Denagyvilag weboldalán.

Részletek a weboldalon.

Elolvasom a cikket