Jubileumi koncertet ad a Dinamit együttes a Barba Negrában

Ebben a felállásban: Németh Alajos, Németh Gábor, Papp Gyula, Szűcs Antal Gábor, Vikidál Gyula, Hornok István, Kálmán György, Rudán Joe, Scholtz Attila, Zselencz László, most hallhatjuk őket együtt utoljára.

Az együttes 1979-ben alakult, s az akkori sajtó egyöntetűen supergroupként jellemezte, amolyan korabeli rockválogatottnak tekintette az új formációt. A DINAMIT tagjai ugyanis az akkori élvonalbeli bandákból váltak ki, és álltak össze – a Skorpióból Németh Gábor dobos, Papp Gyula billentyűs és Szűcs Antal Gábor gitárosérkezett, a P. Mobilból a frontembert, Vikidál Gyulát sikerült megnyerni, míg a Miniből jött a basszusgitáros, Németh Alajos.

Nagy várakozás előzte meg a bemutatkozást, viszonylag rövid időn belül két kislemez, valamint két nagylemez jelent meg több százezres példányban. A nagy sikerre való tekintettel évente nem kevesebb, mint nagyjából háromszáz teltházas koncertet adtak.

Jó pár évnyi kihagyás után 2009-ben alakult újra az együttes, egy esztendőre rá – részben új tagokkal – adták ki a harmadik nagylemezüket. Vikidál Gyula és Németh Alajos helyett Kálmán György énekes és Zselencz László (ex-Edda) basszusgitáros lépett be az együttesbe. A későbbiek folyamán Rudán Joe lett a frontember, majd őt a jelenlegi énekes, Scholtz Attila váltotta.
A DINAMITazóta többnyire jelentősebb rockfesztiválokon, nagyobb eseményeken, például a Tabánban állt színpadra – a 40. születésnapjukat egy felejthetetlen telt házas bulival ünnepelték a régi Barba Negrában.

Május 25-én az új Barba Negrában az eredeti felálláson kívül mindenki fellép, aki eddig a zenekar tagja volt. Ezen a nagyszabású koncerten megszólalnak majd mindhárom DINAMITalbum slágerei, a jubileumhoz méltó hangzással és színpadi megjelenéssel.

Elolvasom a cikket