„Karácsony teljesen magára hagyta, Gyurcsány pedig kiszipolyozza a fővárost”

MH/ MTI
2024. május 8. szerda. 13:03
Frissítve: 2024. május 8. 13:08

Elmondta: jó lenne, ha végre olyan ember állna Budapest élén, aki nem éléskamraként tekint rá, ahogy a mostani városvezetés. Olyan emberre van szükség, aki Budapestből nem kifizetőhelyet épít a szoborparkba való emberek számára, hanem aki a magyarság fővárosaként, a nemzet fővárosaként, a budapestiek otthonaként tekint rá.

Szentkirályi Alexandra szerint történelmi bűn, hogy a városvezetés teljesen magára hagyta a fővárost, és Karácsony Gergely annak tudatában tette az öt évvel ezelőtti ígéreteit, hogy valószínűleg soha nem állt szándékában betartani őket.

Azok a közép-európai fővárosok, amelyek természetes versenytársaink, jól használták ki az elmúlt időszakot – emelte ki, hozzátéve: szomorú, hogy Budapest nem élt a lehetőségeivel, és ezt az időt már soha nem fogjuk visszakapni. „Elhúz mellettünk Pozsony, Prága, Varsó, Bécsről már nem is beszélve…” – fogalmazott.

Közölte, egyetlen kilométernyi új villamosvonalat nem sikerült megépíteni egy teljes ciklusban, nem valósultak meg a közlekedési fejlesztések, nem oldották meg a 3-as metró klimatizálását, amivel végigkampányolták 2019-et, nem lettek rendezettebbek, tisztábbak a közterületek, sőt még megszorítások is voltak, hiszen leszereltek háromezer kukát, elvettek kétmilliárdot a köztisztaságért felelős cégtől, csökkentették a munkavállalók számát. A Lánchíd-beruházásnál pedig másfél milliárd forint tűnt el, feljelentés is van az ügyben – emlékeztetett a főpolgármester-jelölt.

A politikus szerint „a főváros ma olyan, mint egy árva gyerek, akinek se anyja, se apja, csak egy gonosz, kiszipolyozó nagybácsija van Gyurcsány Ferenc személyében” – összegezte a jelenlegi állapotot Szentkirályi Alexandra a lap szerdán megjelent számában.

Elolvasom a cikket