Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés

Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar csapatnak az erőviszonyok szerint csütörtökön 18 órától Vilniusban és vasárnap 17.15-től Veszprémben sem okozhat gondot a litván válogatott. A két együttes eddig 14 alkalommal találkozott egymással, a balti ország legjobbjai háromszor, a magyarok 11-szer győztek. Az idei kontinenstorna selejtezőjében 2022 októberében Érden 36–22-es, tavaly áprilisban Klaipedában 46–31-es magyar siker született.

A litvánok az előselejtező első mérkőzésén idegenben 20–20-as, a visszavágón 26–26-os döntetlent játszottak Finnországgal, a hétméteres-párbajt pedig 4–3-ra megnyerték, ezzel jutottak tovább.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány ezúttal nem kísérletezik, hiszen azt a húsz játékost hívta be a keretbe, akik március közepén Tatabányán kiharcolták az olimpiai részvételt.

A kapus Bartucz László az M4 Sportnak elmondta, tudni kell szétválasztani a két feladatot, hiszen most az a dolguk, hogy a vb-selejtezőt sikerrel vívják meg, és mindenki arra összpontosít, hogy ezt teljesítsék. A bajnoki bronzérmes Tatabánya játékosa hozzátette, a siker mindig összekovácsolja a csapatot, ezért a korábbi lendületüket kell továbbvinniük.

„Azt kell szem előtt tartanunk, hogy játsszunk jól és érezzük magunkat jól a pályán, akkor biztosan sikeresek leszünk” – szögezte le.

Lékai Máté úgy fogalmazott, nyilván mindenkinek eszébe jut az olimpia, de mindenki próbál a litvánokra koncentrálni, hiszen ezek nem edzőmeccsek lesznek.

„Újra bizonyítani kell, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Próbálunk jól játszani, védekezésben kevés hibával. Mindenképpen kettős győzelmet várok el a csapattól” – nyilatkozta.

A Ferencváros irányítója elmondta, fáradtság és apróbb sérülések nehezítik néhány játékos dolgát a megterhelő és kemény szezon végén.

Ligetvári Patrik kijelentette, nagyon fontos a csapat számára, hogy két jó meccset tudjon játszani, és kellenek ezek a válogatott hetek ahhoz, hogy még jobban összecsiszolódjanak. A bajnoki címvédő Veszprém balátlövője hozzáfűzte, ugyanazt a jó teljesítményt akarják nyújtani, mint az előző mérkőzéseiken, és minél nagyobb gólkülönbséggel szeretnének nyerni.

Rosta Miklós is megjegyezte: reményei szerint ott tudják folytatni, ahol az olimpiai selejtezőn Portugália ellen abbahagyták. Az Európa-liga-elődöntős Dinamo Bucuresti beállója elárulta: Chema Rodríguez azt mondta nekik, hogy ez a hét nem az olimpiáról szól, nem szabad azon gondolkodni, csak a vb-szereplésük a tét, csak erre szabad összpontosítaniuk.

A spanyol edző szerdán a magyar szövetség honlapján elmondta, Szita Zoltán kisebb kihagyás után végez teljes értékű munkát, ő itthon folytatja a felkészülést, a vasárnapi visszavágón akár pályára is léphet. Hanusz Egon ujjsérülése miatt nem utazhat Vilniusba, a kapusok közül pedig ezúttal Mikler Roland marad itthon.

„Tudnunk kell használnunk azt a tudást, ami az olimpiai selejtezőn olyan jól működött, és élvezni a játékot, mert az is fontos. Készen áll a csapat, hogy kijusson a világbajnokságra, de komolyan vesszük a litván csapatot, és szeretnénk már idegenben előnyt szerezni” – szögezte le Rodríguez.

A világbajnokság házigazdája Horvátország, Dánia és Norvégia lesz, rajtuk kívül tagja már a mezőnynek Svédország, Franciaország, Németország, Bahrein, Japán, Kuvait, Katar, Algéria, a Zöld-foki Köztársaság, Egyiptom, Guinea, Tunézia, Argentína, Brazília, Chile, valamint – a két szabadkártyás csapat egyikeként – az Egyesült Államok.

A január 14. és február 2. között sorra kerülő vb mérkőzéseinek Zágráb, Split, Varasd, Porec, Dubrovnik, Koppenhága, Herning, Trondheim, Stavanger, Drammen és Oslo ad otthont.

Ez lesz a 29. férfi világbajnokság, és a 23., amelyen a magyar együttes részt vehet. Eddigi legjobb eredménye az 1986-os ezüstérem, legutóbb, tavaly januárban nyolcadik lett.

A magyar válogatott 17 fős kerete:
kapusok:
Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (CB Ciudad de Logrono, spanyol)
jobbszélsők:
Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (Ferencváros), Rodríguez Álvarez Pedro (Tatabánya)
jobbátlövők:
Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zoran (HSV Hamburg, német)
irányítók:
Lékai Máté (Ferencváros), Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel)
beállók:
Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti, román), Szöllősi Szabolcs (Dabas KC), Sipos Adrián (MT Melsungen, német)
balátlövők:
Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)
balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

Elolvasom a cikket