Cavendish nyerte a kazincbarcikai sprintbefutót

MH/MTI
2024. május 9. csütörtök. 17:54

Csütörtökön a Tokaj és Kazincbarcika közötti 162 kilométeres táv várt a mezőnyre, a nyitónaphoz képest háromszoros, 1023 méter szintemelkedéssel. Erdőbényén és Tardonán hegyi hajrát, Szikszón, Edelényben és Kazincbarcikán gyorsasági részhajrát rendeztek, majd utóbbi város körül egy kört tett meg a mezőny.

Verőfényes napsütésben került sor a rajtra a tokaji Fesztiválkatlanból 117 versenyző részvételével, ketten nem tudták vállalni az indulást előző napi sérüléseik miatt. Spinning kerékpárokat tekerők szurkolók mellett óvodáscsoport is üdvözölte a távnak nekivágó kerékpárosokat, a korábbi világbajnok Mark Cavendish egy rajongója pedig brit zászlóval, kedvencét ábrázoló pólóban nézte meg az indulást. Encsen óriási magyar zászló és szép számú szurkoló üdvözölte a bringásokat, Kazincbarcikán pedig valóságos tömeg látogatott ki az utak mellé.

Négyfős szökevénycsoport tekert el három percre, benne Istlstekker Zsolttal, az összetett legjobb magyarjaként fehér trikós Rózsa Balázs csapattársával (Epronex-Hungary). Az első két órában nyugodt, 42 kilométer/órás volt az átlagsebesség, a négyfős élbolyból az elmúlt napot is szökésben töltő cseh Martin Voltr gyűjtögetett időjóváírást, egy részhajránál második volt, egyet pedig megnyert Istlstekker is, ezzel átvette a fehér trikót.

A hazaérésre nem volt esélyük, a sprintercsapatok vonatai vezette mezőny fokozatosan gyorsulva utolérte őket, hogy a technikás, az utolsó métereken emelkedő kazincbarcikai befutón döntse el az elsőség kérdését. Hat kilométerrel a befutó előtt Dusan Rajovic bukott és maradt a földön fájdalmas arckifejezéssel, az utolsó előtti kanyarban pedig a sárga trikós Sam Welsford nem tudott az élmezőnnyel kanyarodni. Az Astana Qazaqstan tökéletes felvezetése után Cavendish bizonyult leggyorsabbnak. A brit kerékpáros pályafutása során immár 164 profi győzelemnél jár, ezzel a sportági legenda Merckx (277) mögött – a procyclingstats adatai alapján – második az országúti kerékpárosok örökrangsorában. A második helyet a két éve itt diadalmaskodó holland Dylan Groenewegen, a harmadikat a spanyol Jon Aberasturi szerezte meg.

Pénteken az első hegyi befutós szakasz, a Kazincbarcika és Gyöngyös-Kékestető közötti 183 kilométeres, 2716 méter szintemelkedésű etap vár a 45. magyar körverseny mezőnyére. Az M4 Sport valamennyi szakaszt teljes egészében élőben közvetíti.

Elolvasom a cikket