Menczer Tamás szavazási részvételre buzdít

MH/MTI
2024. május 9. csütörtök. 21:52
Frissítve: 2024. május 9. 21:55

Mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van, mert ha mi elmegyünk, akkor győzni fogunk a választásokon – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: „a közösségünk erős, egységes és egyben van”.

Felhívta a figyelmet a Momentum helyzetére: szerinte a dollárosok kivettek mindent a Momentum mögül és berakták Magyar Péter mögé, a Momentumot pedig „otthagyták elpusztulni”.

Hozzátette: korábban azt mondta a Momentumról, hogy az egy ronda, lila lufi. Kívül ronda és belül üres. Azt mondta, az derült most ki, hogy tök üres, nincs benne semmi, csak „a külföldről irányított és fizetett, a magyar érdeket mindig eláruló” emberek.

„Donáth Anna azt is elmondta büszkén, hogy a magyarok ne kapják meg a pénzeket, meg a forrásokat, ez ellen harcol, erre ő büszke. Ő meg a Gyurcsány” – közölte a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

„Soha többé baloldalt! Június 9-én: csak a béke, csak a Fidesz” – írta Menczer Tamás a videóhoz fűzött hozzászólásában.

Elolvasom a cikket