Boris Pistorius együttműködést javasolt Kanadának a tengerfenéken futó infrastruktúra védelmére

MH/ MTI
2024. május 10. péntek. 21:45

„Hozzunk létre egy háromoldalú tengeri stratégiai partnerséget az Atlanti-óceán északi részén, illetve a sarkvidéken futó kommunikációs összeköttetések védelmére” – mondta a német szociáldemokrata politikus Ottawában kanadai hivatali partnere, Bill Blair oldalán nyilatkozva.

Blair kijelentette, hogy a sarkvidék Kanadához tartozó része új és növekvő fenyegetéseknek van kitéve. Hangsúlyozta, hogy Oroszország, de Kína is igyekszik előnyös helyzetbe hozni magát a térségben. „A klímaváltozással a régió nagy része könnyebben válik majd hozzáférhetővé” – tette hozzá.

„Talán korábban a kontinens védelménél számíthattunk a jégre, de a klímaváltozás ezt a feltételezést kétségbe vonja” – emelte ki a kanadai védelmi miniszter. Úgy fogalmazott, Ottawa tudja, hogy erősebb, illetve tartós katonai jelenlétre van szükség az ország északi végein.

A kanadai kormány áprilisban fogadott el új védelempolitikai irányelveket, amelyek legsürgetőbb feladatként nevezik meg az ország szuverenitásának védelmét az Északi-sarkvidéken, ahol Oroszország rendelkezik a legerősebb katonai jelenléttel.

Elolvasom a cikket