Botrányos dalfesztivál Malmőben

Hónapok óta tart a tiltakozás amiatt, hogy míg Oroszországot kitiltották az Ukrajna elleni háborúja miatt az Eurovíziós dalfesztiválról, a Gázát lerohanó Izrael versenyzője viszont indulhatott a malmői rendezvényen.

A csütörtöki elődöntő előtt több ezer palesztin-barát tüntető gyűlt össze a svédországi Malmö utcáin, hogy kifejezzék támogatásukat Gáza mellett. A tüntetők palesztin zászlókat lengettek és színes füstfáklyákat gyújtottak, miközben „A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz!” és „Izrael egy terrorállam” jelszavakat skandálták.

A húsz éves Eden Golan annak ellenére vállalta a fellépést, hogy a szerdai próbán kifütyülték. Az elődöntőben a közönség egy része tapsolt, a másik része huhogott, amikor az izraeli énekesnő a színpadra lépett, majd elénekelte a Hurricane című dalát.

A BBC beszámolója szerint Golan – miután s közönségszavazataival bejutott a szombat esti döntőbe – elmondta: „Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek a színpadon, és büszkén képviselhetem Izraelt. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki szavazott és részt vett a támogatásunkban.”

Az elődöntő előtt pedig Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök támogatásáról szóló üzenetet küldött Golannak: „Eden, sok sikert kívánok neked. Tudod mit? Már azzal sikert értél el, hogy nemcsak büszkén és lenyűgözően veszel részt az Eurovízión, hanem szembesülsz az antiszemitizmussal, de kiállsz ellene, és Izraelt képviseled nagy megtiszteltetés mellett. Tudd, hogy amikor az emberek fújt kiabálnak rád, mi hurrát kiáltunk.”

Az angol bukmékerek szerint Golan dala az ötödik favorit a szombat esti döntőben.

Elolvasom a cikket