Illés Boglárka: A Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása ma fontosabb, mint valaha

Illés Boglárka leszögezte, Oroszország Ukrajnát érő agresszióját a magyar kormány határozottan elítéli.

Magyarország a háború kezdete óta minden idők legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, és miközben elismeri Ukrajna önvédelemhez való jogát, minden segítséget megad a háború elől menekülőknek – hangsúlyozta.

Az államtitkár ismertetése szerint 2022 februárja óta már több mint egymillió ember lépte át az ukrán-magyar határt; több mint ötezer ukrán gyermeknek biztosítanak mintegy 1500 magyar iskolában oktatást és a biztonságos ellátást, illetve óvodai és bölcsődei elhelyezést is nyújtanak.

Hozzátette, hogy Ukrajna területén is több mint félmillió ukrán család számára nyújtanak segítséget, többek között iskolák, kórházak, rendelőintézetek fejlesztésével, újjáépítésével.

Segítséget kell nyújtani azért is, mert a jövőt kell szem előtt tartani, amely „a gyermekeink, fiataljaink kezében van” – hangoztatta az államtitkár, aki megköszönte és méltatta Grexa Liliánának, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólójának a konferencia kezdeményezésében és szervezésében végzett munkáját.

Illés Boglárka hangsúlyozta, a kormány 2023-ban megteremtette az ukrán nemzetiségű gyermekek oktatásának jogszabályi lehetőségeit, az iskola tavaly el is indult, ehhez a magyar kormány 38 millió forinttal járult hozzá.

Kijelentette, a háborúnak mielőbb véget kell vetni, Ukrajnát pedig a háború végén újjá kell építeni és ebben hatalmas szerepe lesz a fiataloknak, többek között a mostani esemény résztvevőinek.

Az államtitkár szerint mindenki, aki részt vesz ezen a mostani eseményen, nagy lépést tesz az emberek közötti kapcsolatok erősítéséért, egymás megismeréséért és ezen keresztül egymást is tudják támogatni.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára annak a reményének adott hangot, hogy a rendezvény hagyományteremtő lesz, hiszen rendkívül fontos, hogy elinduljon egy párbeszéd, aminek a háború miatt még sosem volt ekkora jelentősége.

Felidézte az ukrán-magyar kapcsolatok hagyományait, többek között megemlítve azt, amikor 2018-ben a visegrádi négyek (V4) soros magyar elnöksége idején, a keleti partnerség jegyében elindult egy európai ifjúsági párbeszédfolyamat. Hasonló lesz idén szeptemberben is, amikor a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb eseményeként európai ifjúsági konferenciát tartanak Budapesten – ismertette.

A helyettes államtitkár a jelen lévő fiatalokhoz szólva elmondta, Magyarországon ma már egy gyermek tízéves korában be tud kapcsolódni az iskolai érdekképviseletbe, kiemelve a diákparlament jelentőségét, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács számos, fiataloknak szóló kezdeményezését.

A fiatalokra soha nem lehet elegendő figyelmet fordítani, fontos és érdemes a közösségek ügyeivel foglalkozni – hangoztatta Nagy-Vargha Zsófia.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló, az esemény kezdeményezője elmondta, tavaly decemberben fogalmazódott meg benne, hogy valamit tenni kell a hullámvölgybe került ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében, és mivel a fiatalokban van a jövő, ezért létre kellene hozni egy fórumot, ahol ukrán és magyar fiatalok találkozhatnak, eszmét cserélhetnek és elindulhat egy párbeszéd.

Hozzáfűzte, bízik benne, hogy az ifjúsági napok eseményt jövőre esetleg Ukrajnában is megtarthatják, illetve a jövőben akár a V4 országaiban élő ukrán nemzetiségekre is kiterjeszthetik.

A konferencia résztvevőit Dmytro Krichfalushiy, a budapesti ukrán nagykövetség első titkára és Petei Judit, a kárpátaljai megyei adminisztráció delegációjának vezetője is köszöntötte.

A program keretében a résztvevők többek között az Országházba is ellátogatnak.

Elolvasom a cikket