Nyitrai Zsolt: Nem hibázhatunk június 9-én!

Nyitrai Zsolt egy helyi választási fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta, ebben a helyzetben nagyon nagy jelentősége és fontossága van egy erős kampánynak, amiben a kormánypártok számítanak a választók támogatására és véleményére.

„A tét óriási, június 9-én Magyarország és Európa jövője a tét, az, hogy életünket háborúban vagy békében kell leélnünk” – fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.

Megjegyezte, a háborúpárti erők ellen nagyon sok „találkozásra, beszélgetésre és kézfogásra” van szükség, ennek a munkának a célja pedig az, hogy kijavítsák a brüsszeli bürokraták által a háború, a migráció és a gender témáiban, valamint a koronavírus kezelésében elkövetett hibákat.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, a Fidesz-KDNP nagyon komoly képviselőjelölti listát állított fel az EP-választásokra, ezen szinte mindegyik társadalmi csoport képviselteti magát.

A kormánypártok minden idők legkomolyabb EP-választási kampányát indították el, több mint 1200 helyen alakítottak ki standokat az országban, több száz választási lakossági fórumot rendeznek, a felkészülési munkát pedig több mint ötvenezer önkéntes segíti – összegzett a főtanácsadó.

Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, az Európai Unió ma egészen másról szól, mint Magyarország 2004-es csatlakozásakor, az eredeti értékei, az egykor a háborút ellenző világos és egyértelmű értékszövetség mára teljesen megváltozott.

„Abban vagyunk érdekeltek, hogy rávilágítsuk Európa népeinek figyelmét arra, hogy rossz pályán van az Európai Unió, rossz pályán megyünk, rossz pályán futunk, és rossz szándékú emberek vezérlik ezt a futamot” – fogalmazott a képviselő, megjegyezve, ha ebben nem lesz változás, akkor a kontinens komoly veszélybe kerülhet.

Nagy változásra lenne szükség Brüsszelben, a békepárti oldalnak „erőre kell kapnia”, az illegális migrációt kezelni kell, valamint lépéseket szükséges tenni a „genderőrület” megfékezésére – vázolta a célokat Tasó László.

Elolvasom a cikket