Csúnyán megvágták a NASA költségvetését

A NASA 2024-es költségvetése 24,875 milliárd dollárt tesz ki, ami kétszázalékos csökkentés a tavalyi évhez képest, és 8,5 százalékkal kevesebb mint a kért finanszírozás. Ez a legnagyobb eltérés az ügynökség kért és előirányzott finanszírozása között 1992 óta.

Az ügynökség mérnökei most azon fáradoznak, hogy kitalálják, hogyan lehetne mégis megvalósítani azt a régóta tervezett küldetést, amelynek célja, hogy mintákat hozzanak vissza a vörös bolygóról. A más bolygókra és holdakra szánt szondák késnek, és az 1999-ben indított projekt, a Chandra röntgenobszervatórium sorsa is kérdéses.

Az Uránusz felfedezését célzó küldetés például olyannyira csúszik, hogy jelen állás szerint „legkorábban 2028-ban kezdenek el gondolkodni rajta”. A DaVinci és a Veritas, a Vénusz felfedezésére irányuló két küldetés szintén késik, és egyelőre senki nem tudja, mi lesz például azokkal a missziókkal, amelyek célja mintákat gyűjteni és a Földre szállítani egy üstökösről, vagy a Szaturnusz Enceladus nevű holdjának feltárása.

Más küldetések, például az Europa Clipper, amely novemberben indulna a Jupiter fagyott holdjára, folytatódnak. A jövőbeni szondák, köztük a Szaturnusz Titán holdjának felfedezésére induló Dragonfly és a földközeli objektumokat vizsgáló űrszonda, amely potenciálisan veszélyes aszteroidák után kutat, továbbra is megkapják a szükséges pénzt.

Egy program van, aminek kis mértékben nőtt a finanszírozása: a NASA Artemis küldetése, vagyis a visszatérés a Holdra.

Elolvasom a cikket