Pontosabban: „Mi hátra volt még, elkövetkezett. / E földi létben gyász sorsunk betölt…” Vajda János csodaszép szerelmes versét, a Harminc év után címűt idéztem, pedig cseppet sem a szerelemről akarok írni, de a verssorai mégis azt súgták nekem, hogy megannyi alkalommal kényszerülünk átélni mi, magyarok, hogy valamiféle gyász-sorsot szántak nekünk. Hogy kik? Hát a világ urai, köztük Európa fura urai. Akik közül valamelyik csatlós – egyébként egy nőszemély – a minap azt találta mondani, hogy a migránsokat Közép-Európába kell irányítani. Egész pontosan mihozzánk, magyarokhoz, már csak azért is, mert mi elutasítjuk a migránsgettók létesítését. Tehát bosszúból. Mert velünk mindent meg lehet és meg is kell csinálni. Szerinte. Nem elég a migráns-gettók építését szorgalmazni, sőt megparancsolni, a terv ezek szerint már készen van arra is, hogy miképpen szabadulhat meg Nyugat-Európa a migránsáradattól, melyet amúgy az ő áldásos tevékenységüknek is köszönhetően vagyunk kénytelenek elviselni. Az agytröszt megtalálta az igazi megoldást, nosza jöjjön minden migráns a Kárpát-medencébe, de leginkább Magyarországra. Nos, az a puszta tény, hogy egy ilyen „ajánlást” bárki is meg mer tenni a roppant demokratikus Unióban, már az is skandalum, s nyomban ki is nyitja a bicskát a zsebünkben, méghozzá joggal. Továbbá világossá teszi, milyen sorsot szánnak nekünk a világ brüsszeli urai, akik természetesen a háttérből és sunyin irányítják életünket.
Tényleg már csak ez hiányzott nekünk, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Felháborodásomnak elsődleges oka az a mélységes arcátlanság, ami immár – az Eva Kaili és társai-történet óta kivált – mindennapos jelenség az Európai Unióban, s azt üzeni, hogy egyeseknek ott, azon a tájon mindent meg lehet tenniük, bármit lehet mondaniuk, Sargentinitől Cseh Katalinig és Verhofstadtig. Az irántunk tanúsított ellenségeskedés, az ilyen-olyan tudatlan némberek által összetákolt jelentések már régóta ezt mutatják. Cáfolhatatlanul. Az aljas és hazug vádak persze a vádlók számára semmiféle következménnyel nem járnak, mint ahogy a korrupciós ügyek szereplői is vígan élik világukat a normális világ döbbenetére. Ők az érinthetetlenek. Csakhogy az ember, még ha velejéig aljas is, amit cselekszik, azt tudatosan, többnyire előre megfontoltan teszi. A fentebb emlegetett hölgy ötlete sem valószínű, hogy saját kútfőből való, nincs kizárva és nem is lehet kizárni, hogy valamifajta tudatos terv áll mögötte. A hőn utált magyarokat, a renitenseket azzal kell büntetni, hogy megparancsoljuk minden migránsnak – ki tudja milyen mézesmadzagot huzigáltak az orruk előtt – itt, Magyarhonban vár rájuk a jó világ.
A történelem játszik velünk, s még akkor is van mondanivalója, amikor egy-egy fontos történelmi esemény már évtizedek, s akár évszázadokkal ezelőtt történt. Volt egyszer bizony egy trójai háború is, mely az ókorban a gazdag trójaiak és a görögök között zajlott, időszámításunk előtt. Mégpedig azért, mert Trója hercege elrabolta Helénát, Menelaosz spártai király feleségét. Állítólag azért, mert bizony Trója városát is el akarták foglalni a görögök. Törzsi háború volt ez a történészek szerint, túl sokat nem tudunk róla, pedig Homérosz is segített megismerni az akkori eseményeket. Gyanítom, hogy mint minden háború, ez is a pénzről szólt, bár az ókori történetek között mindmáig nehezen tudunk eligazodni. Már csak azért is, mert a világ azóta is folyton háborúzik, szerte a földgolyón, s ma már cseppet sem ókori módszerekkel. Trója neve meg azért is maradt meg ily sokáig az emlékezetben, mert állítólag egy különös fortély kapcsolódik hozzá. Amely, ha nem igaz, akkor is említésre méltó. Ugyanis úgy szól a mese, hogy a furfangos Odüsszeusz találta ki, hogyan is legyen vége a már sok éve tartó háborúnak, s hogyan is győzzenek a görögök. Nos, már legalább egy évtizede háborúztak egymással, amikor jött a megváltó ötlet, a csel. A történelemkönyvek azt írják, elhitették a trójaiakkal, hogy már elvonulnak a harctérről, s mennek haza. No, de közben építettek egy hatalmas falovat, melynek belsejében a legkitűnőbb harcosok, kardforgatók helyezkedtek el. Némi fortéllyal elérték, hogy a hatalmas és katonákkal bélelt ló bejuthatott a trójaiak közé. Ebbe Heléna, a szép is besegített, így bizony a görögök lekaszabolták a trójaiakat. Sok „apró” legenda is szól a trójai-görög háborúról, ám legenda ide vagyoda, tanulság is adódik, mint minden háborúból. A fortély nem nélkülözhető.
Nos, én azt gondolom, a háborúzáshoz bizony kell némi fortély. Mellyel a gaz kitalációkkal szemben fel lehet venni a versenyt. Például a fentebb említett ötletadó uniós hölggyel, ki is úgy gondolja, Magyarországnak kellene befogadnia a migránsokat, mindet. Nos, őt meg csak egyetlen éjszakára kellene beküldeni bizonyos migránsok lakta és uralta városrészekbe, egyedül, fegyvertelenül – lóról szó sem lehet, állatot nem hozunk ilyen helyzetbe. Aztán ott kezdje el megoldani a migránsgondokat. Mélyedjen el a megoldáskeresésbe, s kérjen a felfegyverzett migránsoktól segítséget, ha az utcán akar közlekedni. Magyarországról meg sürgősen vegye le a kezét, némi képzavarral mondva a száját is, mert Isten nem ver bottal. Remélem.
Mi pedig, akik még talán normálisan gondolkodunk életről, együttélésről, Európáról, szabjuk már meg, hogy hol a határa egy ország, egy földrész védtelenségének ebben a nagy nemzetköziségben? Egyáltalán, döntsük már el azt is, hogy mit cselekedjünk, hogy megszüntessük a káoszt, az országok és emberek fizikai és lelki lerombolását? Milyen jogon züllesztjük a társadalmat demokrácia címszó alatt? Harminc éve nem megyünk semmire! Még egy olyan ötletadó nővel sem tudunk mit kezdeni, aki azt ajánlgatja, hogy hozzánk, magyarokhoz jöjjön minden migráns.
Azt most nem mondom meg, hogy ő hová menjen. Azt viszont kérdezem: Hol vagy, trójai faló? Hol vagy, Odüsszeusz? Homéroszról nem is beszélve.
A szerző újságíró
