Labdarúgó NB I – Kisvárdai győzelem a kiesett csapatok csatájában

MH/MTI
2024. május 12. vasárnap. 17:27

Amíg a Mezőkövesd enerváltan játszott a tét nélküli összecsapáson, addig a Kisvárda igyekezett szépen búcsúzni a közönségétől, így az első perctől nagy fölényben volt. A kombinatívan és nagy kedvvel futballozó hazaiak bő negyedóra után megszerezték a vezetést, ráadásul ezt követően sem vettek vissza a tempóból, sorra vezették a veszélyes akciókat és dolgozták ki az újabb helyzeteket.

A játék képe alapján nem volt meglepő, hogy a Kisvárda 3–0-ra ellépett. A Mezőkövesdnek csak ezután volt két lehetősége, de a szünet előtti slusszpoén egy gyors kontra végén ismét a Kisvárdáé volt.

A második félidőre a vendégek kettős cserével próbálták frissíteni a csapatukat, de nem elsősorban ennek volt köszönhető, hogy kiegyenlítettebbé vált a játék, sokkal inkább annak, hogy a Kisvárda kevésbé erőltette a támadásokat a biztos előnye birtokában. A térfélcserét követően jószerivel teljesen eseménytelenül teltek a percek, legtöbbször az egyik csapat passzolgatott a középpályán.

A Mezőkövesd a hajrában ugyan váratlanul három gólt is szerzett – az elsőt az újonc Ináncsi lőtte, Molnár pedig duplázott –, de a Kisvárda az első félidőben nyújtott teljesítményének köszönhetően megérdemelten diadalmaskodott.
OTP Bank Liga, 32. forduló:

Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC 4–3 (4–0)
————————————————–
Kisvárda, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Camaj (18., 45+1.), Mesanovic (26.), Cipetic (36.), illetve Ináncsi (85.), Molnár (87., 91.)
sárga lap: Lippai (59.), illetve Szolgai (45+2.), Kállai (52.), Brtan (80.)

Kisvárda Master Good:
———————
Kovács M. – Cipetic, Lippai, Jovicic, Körmendi – Matic (Lucas, 63.), Osztrovka – Navratil (Spasic, 70.), Makowski (Nikolov, 63.), Camaj (Szikszai, 70.) – Mesanovic (Ilievski, 70.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
——————–
Kovácsik – Kállai, Beriasvili (Pillár, a szünetben), Szivacski, Vajda – Nagy G. (Ináncsi, 83.), Cseri (Molnár, 64.), Szolgai – Kócs-Washburn (Drazic, 64.), Szalai J., Bőle (Brtan, a szünetben)

Elolvasom a cikket