Letette esküjét az új északmacedón elnök

MH/MTI
2024. május 12. vasárnap. 16:36

A 70 éves jogász elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztás második fordulójában a voksok 65,14 százalékának megszerzésével. Ellenfelére, az ország hivatalban lévő elnökére, Sztevo Pendarovszkira a választópolgárok 29,25 százaléka szavazott.

Gordana Sziljanovszka-Davkova a konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) jelöltjeként indult az elnökválasztáson, és már az első fordulóban is kétszer annyi szavazatot kapott, mint a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltjeként induló Sztevo Pendarovszki.

Sziljanovszka-Davkova kampányát a Macedónia újra büszke lesz mottóval folytatta le, és többször is leszögezte, hogy nem szeretné használni az ország nevében az észak jelzőt. Az ország neve hivatalosan 2019 januárjában változott meg Macedóniáról Észak-Macedóniára egy Görögországgal folytatott névvita eredményeképpen. A névváltoztatásnak köszönhetően Görögország azóta nem akadályozta az ország euroatlanti integrációját.

Gordana Sziljanovszka-Davkova szerint viszont nem lett volna szabad ilyen engedményt tenni, így azt sem szeretné, ha a Bulgáriával fennálló vita a Szófia által elvárt módon oldódna meg, vagyis hogy az ország alkotmányába államalkotó népcsoportként kerüljön be a bolgár. Hozzátette viszont: ha a parlament úgy dönt, hogy mégis ilyen módon kell módosítani az alkotmányt, akkor azt el fogja fogadni.

Az új északmacedón köztársasági elnök vasárnap délben még a régi összetételű szkopjei parlamentben tette le hivatali esküjét, de ezt követően azonnal megbízza kormányalakítással a szerdai parlamenti választások győztesét. A jogszabályok szerint a voksolás végleges eredményeinek közlését követően az új parlamentnek húsz napon belül meg kell alakulnia, majd a kormánynak további tíz napon belül.

Elolvasom a cikket