Párizs 2024: Hüttner Csaba: meglátjuk, hogyan tudunk sáfárkodni az erőinkkel

A hat első, három második és hat harmadik hely közül egy-egy született ötkarikás számban a kajak egyes 1000 méteren győztes Kopasz Bálint és második Varga Ádám, illetve az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán 500 méteres kenupáros révén.

„Elégedett vagyok, hiszen a női kajak szakágunk nem szerepelt a legjobb erőkkel. És férfi kajakban is sokkal jobban tudtunk volna teljesíteni, ha nem háromnapos a rendezés. Az olimpiáig lesz még egy válogató, majd a szintén szegedi Európa-bajnokság, meglátjuk, hogyan tudunk sáfárkodni az erőinkkel” –mondta a szakember.

A férfi kajakosokkal kapcsolatban kiemelte, hogy Kopasz és Varga, a portugál Fernando Pimentával kiegészülve uralta a királyszámot az elmúlt három évben, és most is ők állhattak dobogóra, ráadásul a két magyar versenyző megcsinálta azt a duplázást, amit három éve Tokióban.

„Ezúttal már 300 méter után kiderült, hogy jelen pillanatban ők hárman a legjobbak” – fogalmazott.

A férfi kajaknégyes a hatodik helyen végzett a vk-n, a kvartett „fele”, a Nádas Bence, Tótka Sándor duó pedig kilencedik lett abban a döntőben, amelyben a múlt heti válogatót megnyerő Kurucz Levente, Opavszky Márk kettős negyedikként ért célba.

„Nehéz reálisan értékelni ezeket az eredményeket, mert voltak olyan csapatok, amelyeknek ez volt a végső válogatójuk, vagy olyan, amely átevezte az egész telet, lásd az ausztrál. És a négyesek tagjai közül Nádas és Tótka volt az egyetlen, aki párosban is versenyzett itt. A háromnapos lebonyolításban ez nagyon kemény vállalás – elemezte a szakág szereplését a kapitány. – Ez kihatott a négyesre és a párosra is. Ráadásul Tótka két hete még arcüreggyulladással küszködött, Nádasnak pedig a múlt héten meghúzódott a hasfala, ez mind közrejátszott abban, hogy most nem tudták kihozni magukból a maximumot. Az egész mezőnyben tizedeken, századokon múlik minden, minimális kihagyással is a másodikról a hetedik helyre lehet kerülni, vagy be se jutsz a döntőbe.”

A Kurucz, Opavszky duóról Hüttner azt mondta, berobbantak, lendületesen versenyeztek és bebizonyították, hogy a válogatón nyújtott teljesítményük nem volt véletlen. A felbukkanásuk azonban megkeverheti a kártyákat az ötkarikás válogatás során, miután férfi kajakban hat kvótával kell gazdálkodni.

„Más válogatottak is küzdenek hasonló gondokkal. Ez fejfájást okoz nekem is az olimpia kapcsán, de még mindig jobb, hogy jó versenyzőkből kell majd szelektálni, mint ha nem lenne senki” – jegyezte meg a szakember.

Női kajakban fiatal csapattal szerepelt a vk-n Magyarország, a szövetségi kapitány szerint a versenyzőknek még sokat kell fejlődniük a felnőtt mezőnyben, kiemelte ugyanakkor Fojt Sára döntőbe jutását K-1 500 méteren.

Női kenuban egyelőre szerinte kusza a helyzet, hiszen új párosok alakulnak. Úgy véli, a vk-n az olimpiai távon, 500 méteren ötödik Bragato Giada, Benkucs Kíra duó fejlődőképes, de ha egy ellenfél a második válogatón esetleg legyőzi őket, akkor „van potenciál abban, hogy ebben a számban érmet szerezzünk” az olimpián, mert a kanadai és a kínai egységen kívül „a többi fogható”.

A férfi kenut illetően Hüttner azt mondta, nem lepte meg az Adolf, Hajdu páros szegedi bronzérme, az sokkal inkább, hogy a múlt heti válogatón a tavaly kvótát szerző Korisánszky Dávid, Fekete Ádám kettős csak negyedik lett.

„Adolfék mostani teljesítménye nagyon előremutató, mert mindenki itt volt, aki számít” – jegyezte meg, majd kitért arra, hogy a Ferencváros négyszeres világbajnoka egyesben nem jutott be a döntőbe. „Ő volt az egyetlen, aki egyest és párost is ment, aztán olyan középfutamot kapott, amelyben ott volt az olimpiai bajnok, az olimpiai bronzérmes és a vb-ezüstérmes is. A másik két futam jóval gyengébb volt, onnan bejutott volna a fináléba. De ha párost és egyest is akar menni az olimpián, akkor ezen is dolgoznia kell, ezeket a helyzeteket is szoknia kell.”

A kajak-kenusok második válogatóversenyét június 5-7-én rendezik, az Eb-re pedig június 12. és 16. között kerül sor – mindkét viadalnak Szeged ad majd otthont.

Elolvasom a cikket