Bő kerettel kezdik a nők az olimpiai felkészülést

MH/ MTI
2024. május 13. hétfő. 19:42

Négy kapus és 19 mezőnyjátékos két hét múlva kezdi meg a felkészülést az ötkarikás játékokra.

„Megvolt az a lehetőségünk, hogy mi döntsük el, hány fővel kezdjük az olimpiai felkészülést. Volt olyan verzió, hogy szűk legyen a keret, végül azonban inkább a bővebb mellett döntöttünk – mondta a névsor közzététele kapcsán Mihók Attila. – Mindezt azért, hogy legyen három mezőnysorunk, ami elvben tizennyolc ember, mivel azonban Keszthelyi Rita két héttel később csatlakozik hozzánk, addig is meglesz a háromszor hat játékos. Jelenleg az a cél, hogy mielőtt elkezdjük a közös gyakorlást a kanadaiakkal, június közepén megtörténik az első komolyabb szűkítés, azaz a szokásosnál kevesebb idő lesz arra, hogy a kerettagok bizonyítsanak.”
A válogatott tervezett programjában az első hetek hazai felkészüléssel telnek, június harmadik hetében a kanadai együttessel edz és a tervek szerint hivatalos meccset is játszik a csapat. Ezt követően június végén egy athéni tornán vesz részt, majd onnan Los Angelesbe utazik, ahol az olimpiai és világbajnok amerikai gárdával edzőtáborozik a gárda.

A játékok előtti utolsó két hetet pedig megint Magyarországon tölti a válogatott és július 25-én indul Párizsba a 13 fős olimpiai keret.

A női válogatott olimpiai felkészülési kerete. Kapusok: Magyari Alda, Neszmély Boglárka, Torma Luca, Maczkó Lilla

Mezőnyjátékosok: Baksa Vanda, Dobi Dorina, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Hajdú Kata, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Kurucz-Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Peresztegi Nagy Kinga, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter

Elolvasom a cikket