Egy horvát szigeten fogták el a 4,5 millárd forintot elcsalt magyar férfit

MH/ MTI
2024. május 13. hétfő. 11:11

A horvát rendőrök a magyar fejvadászok kérésére szervezett akció eredményeként az utcán kapták el a 45 éves férfit, akinek a kiadatásáról a napokban dönt a horvát bíróság – tartalmazza a közlemény.

Az elítélt férfi több közösségi média felületén posztolt tartalmakat, az egyiken – a tengeren egy hajót vezetve – a börtön helyett az élet élvezetére biztatott mindenkit. Egy másik bejegyzésében pedig azt a látszatot keltette, mintha az egyik pécsi klinikán tartózkodna, ahol az előtte álló egyenruhás rendőrök nem ismerik fel – ismertették.

A férfi ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatott eljárást bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. Később a férfit a Pécsi Törvényszék jogerősen hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mert a bűnszervezet csaknem 4,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A férfi egy idő után elérhetetlenné vált, elmenekült a várható büntetés elől, ezért először hazai, majd 2023. július 12-én európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Az illetékes mohácsi rendőrkapitányság munkatársainak 2024 áprilisában olyan információ jutott a tudomására, hogy a körözött férfi Horvátországban tartózkodik, ahol ingatlan-bérbeadással foglalkozik. Felkutatása és elfogása érdekében felvették a kapcsolatot a KR NNI célkörözési osztályának munkatársaival.

A nyomozók az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán (ENFAST) keresztül információcserébe kezdtek a horvát társszervekkel, ennek eredményeként megállapították, hogy a férfi Vir szigeten tartózkodik élettársával. Az adócsalót május 6-án fogták el – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket