Hazánkban rendezik a 2027-es Európai Egyetemek Evezős Bajnokságát

MH/MTI
2024. május 13. hétfő. 16:04

A hazai sportági szövetség (MESZ) honlapja arról számolt be, hogy az előzetes tervek szerint 2027. július 11. és 14. között Sukorón, a Velencei-tónál lévő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia újonnan épült létesítményeiben kerül majd sor az EEB-re.

„Célunk, hogy a sportág ismertsége erősödjön az EEB utáni szakaszban segítve a Magyar Evezős Szövetséget a tehetséges fiatal sportolók toborzásában. A verseny megrendezésének további előnye a hazai és nemzetközi egyetemi sportág további fejlődésének ösztönzése, és a sikeres lebonyolítás lehetővé teszi azt, hogy a jövőben más egyetemi versenyek szervezését is el tudjuk nyerni” – áll a hazai szövetség (MESZ) beszámolójában, amely arra is kitért, hogy a sportesemény erősíti a minőségi sportolást és oktatást az egyetemeken, valamint segíti a tehetségek megtartását, ezzel arra ösztönözve a hallgatókat, hogy tanulmányaik során ne adják fel a sportot.

Az esemény szervezésében a Magyar Egyetemi-Főiskola Sportszövetség (MEFS) mellett az Óbudai Egyetem, a Magyar Evezős Szövetség, a Nemzeti Sportügynökség, valamint az érintett önkormányzatok is részt vesznek.

Elolvasom a cikket