Rekordszámú bozóttűz pusztított tavaly Hollandiában

MH/ MTI
2024. május 13. hétfő. 10:57
Frissítve: 2024. május 13. 11:00

A beszámoló szerint a hollandiai bozót- és futótüzek legtöbbje, szám szerint 191 júniusban lobbant fel, a NIPV jelentése az érintett hónap folyamán tapasztalható rendkívüli szárazságot említi a lehetséges okok között. A mezőkön júniusban, valamint jelentős számban júliusban és augusztusban jelentett tűzesetek a gabonabetakarítás idejére estek – jegyezték meg.

A holland tűzoltóknak legkevesebb 70 alkalommal kellett kivonulniuk katonai területekre, de – mint említették – csak délelőtt vagy délután, ami a jelentés szerint azzal magyarázható, hogy a hadsereg főként ezekben az órákban végzi kiképzési gyakorlatait.

Kiemelték, az országban öt tűzesetet soroltak a kockázatuk miatt kiemelt intézkedést igénylő események (GRIP-státusz) közé, ezek között egyet május elején Assen, majd négyet júniusban, Bergen, Purmerend, Musselkanaal és Ter Apel környékén. Az érintett területek mindegyike az ország északi részén található, kettő Drente, valamint három az Észak-Hollandia nevű régióban.

A jelentés szerint a hollandiai tűzesetek legtöbbje 20 és 30 Celsius-fok közötti hőmérsékleten keletkezett, de jelentettek egy olyan esetet is, amikor a lángok fagypont alatti hőmérsékleten csaptak fel – tették hozzá.

Elolvasom a cikket