Széles körű pályázat a falvak számára

MH/ MTI
2024. május 13. hétfő. 16:10

Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban – jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Széles körű pályázat a falvak számára

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztésért felelős kormánybiztosa sajtótájékoztatót tartott, melyen ismertette, hogy az Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban

Fotó: MTI/Soós Lajos

Gyopáros Alpár közölte, a felhívás keretösszege ötmilliárd forint, út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, járdafelújításra 10 millió forintig lehet pályázni.

A pályázati felhívást már hétfőn közzéteszik a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu oldalon, pályázni pedig június 12. és július 12. között lehet majd – ismertette a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: az út- és járdafejlesztés az egyik legnépszerűbb felhívásuk a Magyar falu programban, 2019 óta több mint 4500 nyertes pályázatot támogattak.

Kitért arra is, hogy az állami kezelésű utak felújítása is folyamatos 2019 óta: 286 milliárd forintból több mint négyezer kilométernyi útszakasz újult már meg.

Elolvasom a cikket