Várhelyi Olivér reményét fejezte ki, hogy Szerbia belép az EU-ba

MH/MTI
2024. május 13. hétfő. 19:33
Frissítve: 2024. május 13. 19:35

A magyar biztos kifejtette: a legnagyobb uniós bővítés huszadik évfordulóján már látszik, hogy mit hozott Közép- és Kelet-Európának az uniós tagság, ezért most minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a következő összetételű Európai Bizottság döntéseket hozhasson a további bővítésről.

Várhelyi Olivér Belgrádban Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel tárgyalt egyebek mellett azokról a lépésekről, amelyek meggyorsíthatják Szerbia csatlakozását.

A szerb elnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az uniós csatlakozás jelentős előrelépést jelentene, és előnyökkel járna a szerbiai állampolgárok számára. Egyben köszönetet mondott azért, hogy az EU jelentős anyagi támogatást nyújt a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országoknak.

Vucic reményét fejezte ki, hogy az év végéig szinte az összes csatlakozási fejezet megnyílhat Belgrád és Brüsszel között.

Szerbia 2014-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A 35 tárgyalási fejezetből azonban csak 22-t nyitottak meg eddig, a legutóbbit 2021-ben.

Elolvasom a cikket