A magyar elnökség prioritásai között az uniós versenyképesség és a demográfiai kihívások

MH/ MTI
2024. május 14. kedd. 9:18

A Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint a magyar tárcavezető a magyar elnökség prioritásait ismertetve elmondta: „nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és a demográfiai kihívásokra, a zöld gazdasági átállásra és a fenntartható adósságpályára is”.

„Az európai versenyképesség kulcsfontosságú lesz az elnökségünk során, fontos feladat, hogy újraindítsuk a gazdasági növekedést az Unióban, és csökkentsük a globális versenytársakkal szembeni lemaradást” – fejtette ki Varga Mihály. Azt mondta: az unió folyamatosan veszít versenyképességéből, a magyar EU-elnökség ezért nagy hangsúlyt fordít majd a folyamat visszafordítására. A tárcavezető kijelentette: a magyar álláspont szerint az uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia Európa biztonságáért, növelni kell a védelmi kiadásokat, erősíteni kell a határvédelmet.

A folyamatban lévő háborús konfliktusok mellett a migrációs nyomás is fokozatosan növekszik, a határvédelem terheiben növelni szükséges az uniós szerepvállalást – fejtette ki Varga Mihály a közlemény szerint hozzátéve, hogy ennek előmozdítása érdekében az elmúlt hetekben személyes látogatásra is invitálta Johannes Hahn uniós költségvetési biztost a magyar határra.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: „a magyar elnökség alatt kiemelt figyelmet kívánunk szentelni a demográfiai problémáknak is, a romló népesedési folyamatok megfordítása ma az egyik legnagyobb kihívás, amelyre a magyar felfogás szerint a bevándorlás ösztönzése helyett a családok támogatása a helyes megoldás”. A kormány ezért is elkötelezett a családok támogatásában, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a magyar elnökség egyik fontos feladatára, a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére is.

Elolvasom a cikket